Egy céges csapatépítőn egy szálloda halljában találtam magam éjjel egykor, ahogy egy kollégával biliárdozok. Sehol nem volt már senki, az egész helyen csönd és félhomály uralkodott. A bár éjfélkor bezárt, de még sikerült szereznünk egy-egy sört zárás előtt, ami eddigre már megmelegedett és kiment belőle a szénsav. Minden lökésem totálisan mellé ment, pedig az este még elég jól ment a játék. Csak hát fáradt voltam, de még nem akartunk aludni. Néha kortyoltam egyet-egyet az állott löttyből, semmiségekről beszélgettünk és játszottuk a partikat egymás után. „Még egy utolsót, aztán menjünk” – mondogattuk.

Jó lenne gyakrabban írni, de csak azért nem akarok, hogy legyen. Néha viszont rámtör a késztetés, amikor feltorlódnak az események, gondolatok, érzések, akkor ki kell nyitnom a szelepeket és kiönteni ezt a sok mindent.
Kezdem Majával, mert tudom, mindenki rá kíváncsi.
Már elmúlt tizenhárom hónapos. Szép, nyurga, nagyon huncut. Érti a tréfát és ő is szereti csinálni. Megy a gagyogás és a nyelvöltögetés, a nevetés, kukucsolás, pápázás totális idegeneknek. Hihetetlen, milyen gyorsan fejlődik. Már lépeget magától, de még csak párat tud egyedül, viszont rettenetesen örül neki. Meg annak is, amikor csak áll egy helyben kapaszkodó nélkül. Most picit nyűgös éjszakánként, felkel és tortúra, mire vissza tud aludni. Valószínűleg jönnek a felső hármasai a kis vámpírnak.
Ami még nagyon csodás benne, hogy szereti a könyveket. Reggel, amint felébred, rögtön a könyveiért nyújtózik. Szépen lapozgatja, nézegeti őket. És sokáig, kitartóan. Több időt van el velük, mint a játékaival. Ha végignézett egyet, becsukja és félreteszi, majd nyúl a következőért. Remélem, szeret majd olvasni, mint én. Észnél kell majd lennem, hogy tényleg olvasóvá neveljem, emlékeztetnem kell magamat, hogy ne toljam túl, ne erőltessem, mert azzal az ellenkezőjét érhetem el.

Most ennyit a kis Majonéz Millicentről.

Nagyon-nagyon nem akartam írni a koronavírusról, mert már nagyon kivan tőle mindenki és mindenhol csak erről hallani, olvasni. És még hol van a vége?
De nem tudok elmenni mellette szó nélkül.
Két dolgot „köszönhetük” a vírusnak. Az egyik, hogy mindenki készíti azt a kúrva kovászt.
A másik, hogy a facebookot elárasztották a kihívások, játékok. Van a gyerekkori képes, a wc papírral dekázó, a bolondok háza, a gyereket kérdezgetős és még mennyi lehet, amivel nem találkoztam és mennyi lesz még? Szóval az emberek valami iszonyatosan unatkoznak. Ezen segítendő az volt a terv, hogy gyakrabban posztolok, de erre képtelen vagyok. Aztán az jutott eszembe, hogy a kalandokanagyvarosban face-oldalán osztok meg régebbi írásokat innen. Ilyen retrospektív jelleggel. Szóval ez lesz. Remélhetőleg napi rendszerességgel. Anyag van, csak szemezgetni kell(ene).

Most pedig Maja-infó:
Egyik este mókáztunk az ágyon, amikor hirtelen ötlettől vezérelve szívrohamot tettettem. Amint elterültem élettelen tekintettel, szerintetek mit reagált? Igen, elkezdett vigyorogni és nevetni.
És teljesen elkomorodott, amikor életre keltem. Azt hiszem, elkezdek félrerakni egy jó öregotthonra.

Most ennyi, mert nyűgösség-fáradtság van.
És Majának hamarosan fürdenie kell.

Mindenhol ezt olvasni, más sincs a világon, mint a koronavírus. Néha el sem olvasom a cikkeket, csak annyit nézek meg az index-en, hogy a koronavírus aktában hány cikk van (már bőven ezer fölött járunk). Nem is azért írok erről, hogy innen tudjátok meg a lényeget. Azért írok, mert most ez van, és hatással van az életünkre. És ez a blog leginkább erről szól. Másrészről viszont milyen jó lesz harminc év múlva visszaolvasni és hogy bevillan majd, hogy „Ja, volt ilyen is! Mekkora balhé volt mi? Bezárták az isiket is.”

Szóval mit is tett velünk eddig a koronavírus? Eléggé nem érdekelt a dolog, nem izgultam rá, nem félek tőle. Csak egy dolog volt számomra, ami meghatározza a közbeszédet. Egészen ideáig. Ugyanis lefújták miatta a holnapi képregénybörzét. Régóta várom, mert csodálatos újdonságokkal készültek a kiadók (Hellboy, Egér őrség, Orgyilkos osztály, Tokyo Ghost…) amiket nem biztos, hogy megveszek, de jó lett volna kézbevenni, átlapozni ezeket. És van egy kis beszerzési lemaradásom is (Daredevil, X-Faktor, WalkingDead, Usagi…), mert az előző eseményt kihagytam. Szóval ez nem jött jókor. Hogy felzárkózzak, kénytelen leszek rendelni. De honnan éri meg, a különböző kiadók köteteit, milyen kiszállítással, vagy személyes átvétellel? Szóval halálos logisztika, ami azt jelenti, hogy kell készítenem egy halálos táblázatot. Megint. Meg félek, ha már rendelek képregényt, akkor pár könyv is bekerül a kosárba.

Nem fárasztok tovább senkit a képregényekkel. Rátérek arra, hogy mit tett velünk még a koronavírus? Ezt egy találós kérdéssel indítanám:
Felnőtt emberek körben állnak egy furcsa megvilágítású, igen visszhangos helyen és gépiesen kántálnak régi szövegeket, közben meghatározott rend szerinti mozdulatokat végeznek. Ja és vannak babák is. Mi az?
Nem, nem démonidéző rituálé. Én is arra gondoltam volna. A fenti tevékenység a babaúszás. Múlt héten voltunk és nagyon élveztük, Majának is jót tett. Most is mentünk volna, de inkább meghoztuk a felelőségteljes döntést.
De például elmaradt most a baba-mama klub is, ahova Évi szokta vinni Maját. És ki tudja, mikor lesz megint?

Érdekes, hogy a világunkban azok az irányok, hogy járj emberek közé. Vegyél részt programokon, utazz, ismerj meg más kultúrákat (Erről megvan a véleményem, talán érdemelne egy külön posztot. Röviden összefoglalva: elutazni egy fapadossal valahova, szállodai szobában megszállni, megnézni a turistáktól hemzsegő látványosságokat – na ez minden, csak nem más kultúrák megismerése). És most jött egy vírus és ennek az ellenkezőjét mondják és teszik az emberek. Maradj otthon, ne találkozz senkivel. Mesés. Ott van a listád a sorozatokról, filmekről. Azt vedd elő. Vagy emeld le a polcodról a nyolc éve kapott könyvet és olvass! Tedd meg azokat a dolgokat, amiket azért nem tettél meg, mert bármikor megtehetted volna és mindig volt más megtenni való. Akár nekiállhatsz nagyon időigényes dolgokat sütni-főni, kipróbálhatsz rég eltett recepteket, úgysem kell elrohanni sehova, vendégek sem állítanak be a semmiből. Szerintem ez a jelenség öröm az ürömben. Picit megállunk, fellélegzünk, ahogy a föld is, mert leállt az ész nélküli utazás és termelés.

(Még mielőtt: nem kell kiforgatni a szavaimat, a koronavírus nem jó. Veszélyes, emberéleteket követel és károkat okoz. De próbálom meglátni a rosszban a jót. Ennyi.)

Ha lenne egy vírus, ami a telefonokkal terjed, akkor hogy alakulna át az életünk? Én például rosszul vagyok, amikor valaki ül a vonaton, aztán egyszer csak felhív valakit ezzel:
„- Ja, semmi. Csak felhívtalak. Mi van veled? Mert nálunk…”
Reggel van! Biztos ráér az a szerencsétlen harminc percen át téged hallgatni? Csak mert unatkozol a vonaton?

Mára ennyi, majd még dokumentálok. Vigyázzatok magatokra!

U.I.: Nem káromkodtam anyu! ügyes vagyok?

Én baszottul szeretek olvasni. Jobban szeretek olvasni, mint utazni például. Az utazás rengeteg-rengeteg szarakodással jár. Ha utazunk, akkor is az a lényeg, hogy közben mit olvasok. Tudom, közhely, de amikor olvasok, akkor olyan, mintha tényleg ott lennék. Egy űrhajón, egy meg nem történt középkorban vagy a mexikói határnál. És ezekre a helyekre a rengeteg szarakodás nélkül juthatok el.
Volt, hogy hangosan felnevettem a vonaton olvasás közben. Volt, hogy megkönnyeztem egy-egy szereplőt. Vagy letettem a könyvet, mert egy picit sok volt a lelkemnek, hogy aztán tíz perc múlva újra felvegyem és tovább olvassam.
Az egyik dolog, amit legjobban bánok életemben, hogy nem kezdtem el korábban olvasni. (A másik, hogy anno nem vettem rengeteg bitCoint.)
Hogy hogyan szoktam rá az olvasásra? Na, a magyar oktatásnak semmi szerepe nem volt ebben. Az történt, hogy a kezembe került egy olyan könyv, ami érdekelt.(Neil Gaiman: Sosehol) Ennyi elég.

A múltkor megihletődtem az év szavával kapcsolatban. Ezért most csinálok egy kis összefoglalót, hogy mi volt az év…

Remélem, túl vagytok az öngyűlölet és pánik hajtotta őrült ajándékvásárló extravaganzán. Mi már szerencsére teljesítettük és megjártuk Siófokot, voltunk mamánál, találkoztunk nagybácsikkal, unokatesókkal. Mármint Maja. Holnap pedig irány Lópokróc.
Most valami összegzés-szerűt kéne írnom az évre, mert nem tudom, idén lesz-e még ihlet, de nem voltam túl aktív, nincs nagyon mit összegezni. Meg a lényeget amúgy is tudja mindenki. Szóval csak úgy írok össze-vissza.
Én amúgy nem rajongok a karácsonyi fennforgásért. Most ezt ki tudnám fejteni, de nem akarok grincs lenni. Majd jövőre. Vagy valamikor. Meg akkor már elmondom azt is, hogy csak egy mítosz, hogy a karácsonyfa szép, hogy miért nem szeretem a lufikat és a tűzijátékot sem. Ha azt mondod, hogy egy megkeseredett öreg féreg lettem, egy éve azt mondanám, hogy igazad van. De most már itt van nekem Maja, aki megfiatalítja a lelkemet.
Erről jut eszembe: tök jók a Rick és Morty új részei! (mindjárt megérted, hogy jött az asszociáció)
Évi nem szereti, mert sci-fi, sőt mert rengeteg sci-fi utalás van benne, és mert túl sokszor mondják benne, hogy: Mo-Mo-Mo-Morty! És Évi mindent megvet, ami kettőnél többször hangzik el.
Tehát amikor néztem az egyik részt, inkább elvonult Majával a másik szobába. Amikor végeztem és átmentem, azt láttam, hogy húsz perc alatt eszkalálódott a helyzet.
Maja feküdt a kiságyában, miközben szólt az altató dallam a felhúzható zenélő izéből az ágya fölött.  Évi pedig nyakában karácsonyfaégőkkel, csípőre tett kézzel táncolt neki a zene dallamára. Igazi lebukós „itt meg mi a franc folyik?”-helyzet volt.
Valamikor megkérdezte a szomszéd, hogy Maja jó baba-e, mi meg rávágtuk, hogy persze. Jól alszik, jól eszik, nem problémázik sokat. Amikor hisztis, az teljesen jogos. Később Évi elmondta, hogy ez a kérdés egy csomó embert idegesít. Valahol megértem, mert most mondják azt az emberek, hogy „Nem, ez egy tök szar baba, csak nem lehet becserélni”? Minket valószínűleg azért nem zavar, mert nyugodtan ki tudjuk jelenteni, hogy „igen, jó baba”. Lehet, hogyha jön a második, már úgy leszek ezzel a jó baba kérdéssel, hogy „torkonvágom azt a faszt, aki még egyszer megkérdezi.” Szoktunk róla beszélni, hogy lehet, Maja csak a beetetés, a második pedig maga lesz a sátán. De ez még odébb van.
Tervek még az évre? Nem sok. Elkezdek egy King könyvet, mint minden karácsonykor, idén az Állattemetőt. Valószínűleg elugrunk majd egy előszilveszteri buliba pár órára, mielőtt elszabadul ott a pokol. Szilveszterkor pedig ha minden jól megy, talán – dobpergés – megnézünk egy filmet!
Ó, a szilveszterről, meg év végéről jut eszembe, hogy mit akartam még leírni.
Mindenféle szótár ki szokta hirdetni, hogy mi az év szava. Ezt most én is megteszem.

A 2019-es év szava: „pocat”. 

Ezt Évi mondta egyszer a Maja hasára, azóta így mondjuk mindig. És mindegy, mennyiszer hallom, még mindig szuper cuki.

Ó, és még egy kihirdetni való, hogy megtaláltam a gyermeknevelés első szabályát. (Most a gyermeknevelést értsük úgy, hogy figyelünk a szükségleteire, ki- és bemenő folyadékokra és pépekre, szórakoztatjuk, foglalkozunk vele.)

1. Ha lehetőséged van, feküdj kényelmesen!

Reméljük, a többi szabály is jön szépen sorban.

Arra gondoltam, hogy most nem írok Majáról, hanem egy régi gondolatot veszek elő és osztok meg veletek.
Egyre többet jön velem szembe ezotériával, horoszkóppal kapcsolatos dolog az interneten. Nem tudom miért, nem szoktam ilyesmit nézni, mert mélyen megvetem. Lehet, hogy belekerültem a korba és valami algoritmusnál villog egy lámpa, hogy itt az ideje az elhülyülésnek. Vagy az ismerőseim kerültek bele a korba és elkezdtek ezekkel foglalkozni. Nem tudom. De szerencsére ez újra eszembe juttatta az egyik ötletemet, miszerint:

Kéne csinálni egy „Ki a kókler?” című tévéműsort.

Úgy nézne ki, hogy részenként behívnak két jósnőt, halottlátót, cigánykártyást, számmisztikust, démonidézőt (Démonidézők vannak? Szerintem tökre beleférne.), varázslót, akárkit. Az a lényeg, hogy ugyanabba utazzanak. Ez a két… személy külön-külön jósolna vagy akármit csinálna ugyanannak az embernek egymástól függetlenül. Aztán megnéznék az eredményt. És amikor látjuk, hogy két egymásnak teljesen ellentmondó dolgot jósoltak, megkérdezzük, hogy ez most akkor mi?
Most hogy ezt leírtam, megálltam megnézni, nem csinálok-e hülyét magamból. És állíthatom, nem.
Megnéztem a decemberi horoszkópomat három oldalon. És mindhárom totális ellent mondott a másiknak. Az egyik azt írta, hogy a decemberem nyugodt lesz, sokat leszek a családdal, szeretteimmel. A második azzal riogatott, hogy stresszes lesz ez az időszak, a munkámban teljesen szaron leszek. A harmadik azt írta, hogy ez az én hónapom lesz, minden össze fog jönni, ezért hozzak ki belőle mindent. Most akkor mi van? A háromból melyiknek van igaza? És ki a kókler? Maradjanak velünk és megtudják! Mondjuk hajlok rá, hogy mindhárom.
Szóval erről lenne szó. A két kókler bizonygatná egymásnak a maga igazát. Persze ehhez kell egy provokatív műsorvezető, aki egymásnak ugrasztja a két kóklert, mert benne van, hogy felismerik, itt csak rosszul járhatnak és megpróbálják egymást segítve megmagyarázni, hogy miért juthattak ilyen eltérő eredményre.
Jelölteket tuti találnánk, az első évadra biztosan. Országos adóban reklámot kapni? Az ám az üzlet!
Ja, az áldozat is lehet hívő, tőle is megkérdezhetik, hogy szerinte ki a kókler. Meg valami közönség-szavazás is lehet, de az már mindegy is.
Szerintem szuper lenne a nézettség is. Az ezotéria hívők néznék, mert érdekli őket a téma. Meg másnap megbeszélhetik, ki volt a kókler. És a nem hívők is megnéznék, mert mekkora poén már?

Jó, azért írok Majáról is. Ma elkezdtük a hozzátáplálást, pár kanál almalével, nem értette, mire való, de nem hisztizett, a végén talán ízlett is neki. És van új képessége is. Hason fekszik, a karjaival kitámaszt. Ezt már tudta eddig is. Viszont most már elkezd jobbra balra billegni, illegetni magát. Szuper vicces/aranyos.

„Egyszer voltam sitten. Nős is voltam kétszer. Besorozott Lyndon Johnson és két és fél évet kellett lehúznom egy mexikói putriban. Benyomták a szemgödrömet, kivették egy vesémet és a szétzúzott bokám már sosem lesz ép. Csak kis időre szoktam kimászni a szarból. De ekkora szarban talán még nem is voltam soha. Ha tudtam volna, hogy egy hónapig pisis hülyegyerekekkel kell jópofiznom, réges-régen megöltem volna magam. Bár még nem késő. Még megtehetem.
Gyerekkoromban nem karácsonyoztunk. Na nem azért, mert zsidók voltunk, hanem mert az alkoholista állat apám ajándék helyett veréssel kedveskedett nekünk szenteste. Igaz, tőle tanultam meg széfet feltörni. Apám elcseszte az életét és ezt rajtam vezette le. Ha azt mondják, pont olyan vagyok, mint ő, igazuk van. De most már késő megváltozni. Fura tud lenni az élet. Kurvára vicces.”

Hogy ennek mi köze bármihez is? Kifejtem.
Majának van egy zenélő macija. Amikor tisztába tesszük, vagy öltöztetjük, az megy, hogy ne ficánkoljon annyira. És abban az egyik zene az, ami a Tapló Télapó című filmben szól, miközben a fenti monológot halljuk a főszereplőtől.
Tehát amikor ott fekszik a kisbabánk, a babszobában, kedves állatkák képével és kitömött változatával körülvéve, én vigyorgok, mert eszembe jut ez a filmjelenet.

Ja és azt tudtátok, hogy minden alkalommal, amikor novemberben megszólal egy karácsonyi zene, Télapónak agyon kell lőnie az egyik manóját? Szóval óvatosan!

Hosszú idő után múltkor sajnos nagyon berúgtam egy lakodalomban (Még egyszer sok boldogságot Zsuzsika és Peti!). Teljes filmszakadás, kétnapos másnap. Meg is fogadtam, hogy többet nem iszok. Bírtam is kemény egy hétig. Tartottunk egy Megtekintést, hogy a barátaink is láthassák végre Maját. És ha már körbe kínáltam többféle pálinkát, illett nekem is megkóstolni.
Azon az ominózus lakodalmon megkérdezték tőlem, hogy milyen érzés apukának lenni. Sajnos akkor már csak gagyogni tudtam, szóval most itt válaszolok érdemben.
A Nap az egy tök jó dolog. A fény, a meleg be tudja ragyogni az életünket. Én egy dohos sötét szuterénben dolgozok. Ott ülök napi nyolc és fél órát. Néha, amikor elegem van, a lámpába nézek, becsukom a szemem és azt képzelem, hogy a nap világít. Mondjuk ehhez is gyenge a lenti lámpa, nem túl hatékony az illúzió. Szóval szívás. De a napsütés attól még szuper dolog.
Az, hogy van Maja, olyan, mintha lenne a világban egy kis magán napom. Meleget és fényt áraszt, minél többet akarok a közelében lenni, hogy ragyogjon rám. Akkor jó, ha mellettem van. Akkor rossz, ha messze vagyok tőle. Behunyom a szemem és elképzelem, hogy Ő világít. Nagy vonalakban ilyen, erre a hasonlatra szerintem minden visszavezethető és ebből minden levezethető.

Amit még észrevettem a héten, hogy valószínűleg Majának hála, alábbhagyott az embergyűlöletem. Valahogy nem tudok valakit annyira zsigerileg megvetni négy másodperc után, mint eddig. Érdekes. Nem tudom, mi lehet ennek az oka. Gondolom az egész kedélyállapotom pozitívabb. Sokkal jobban feldob, amikor kisbabát, vagy kisgyereket látok. Tegnap például kisgyereket láttam, ahogy kiskutyát simogat. Na, ott végem lett.
Jobban érdekelnek a gyerekek. Ennek a legjobb példája a napokban megjelent Death Stranding játék. Nem fogok vele játszani, csak maximum mikor Maja elmegy koliba. Viszont olvastam róla kritikát, meg néztem videókat. A játékban a főszereplő egy kisbabát hurcol magával, aki jelzi a gonoszt. A játék szép, meg jó, meg állítólag van egy jól felépített világ, de nekem végig az jár a fejemben, hogy de cuki a baba, meg hogy jól van-e, nem hiányzik neki az anyukája és a játék végén mi lesz vele.

Maja-helyzetjelentés:
- Pont ma négy hónapos! Szülinapos baba!
- Egyre ügyesebben forgolódik, fog dolgokat, nézeget.
- Egyre többet és stabilabban alszik éjszaka.
- Mondjuk a napokban picit nyűgös, mert fogzik. – dobpergés – Egy már kint van!
- Valami rettentő cuki, amikor hanyatt fekszik és nagyon-nagyon magas hangon sikkantgat és örül a hangjának.
- Napról-napra egyre szebb. Biztos vannak nála szebb babák, de nem hiszem, hogy sokan lennének.

Hogy miket tud már Majonéz Millicent? (Most ez a név összetétel fut. Van egy jegyzetünk, amibe írjuk a beceneveit a kezdetektől. Van már vagy húsz és még nincs egy hónapos az ember.)
- Döngicsélni (ha nem alszik és nem sír és nem eszik, akkor csak van nyitott szemekkel, nézelődik és döngicsél.)
- Amikor mozgatja a kezeit és az újait, olyan, mintha varázsolna, mint Dr. Strange. Elég menő.
- Amikor az ágyában fekszik, ha nem állunk fölötte, csak akkor látjuk magát a babát, ha felnyújtja a kezeit. Ilyenkor olyan, mint Frankeinstein szörnye, aki éppen életre kel.
- Ha tüsszent, általában kettőt, ahogy apa szokta.
- És ez elhangzott a napokban, nem mondom meg, hogy kitől és hogy kiről szól (Így senkiről nem derül ki semmi kínos):

„Olyan vagy, mint anya, hogy fürdés után azonnal össze-vissza fosod a kis picsácskádat!”

Most ezek mennek.

Évi mindig kiakad, amikor egy film úgy ér véget, hogy kb. nem látjuk, mi lesz a főszereplők unokáinak sorsa. Tehát amikor elvágják a sztorit. A pár csak áll, sokat sejtetően nézik egymást, elmosolyodnak, aztán stáblista. Ilyenkor jön az, hogy:

Miután a legutóbbi bejegyzést kitettem, eszembe jutott, hogy néhány fontos képregényt kihagytam és azóta tovább eszkalálódott a helyzet. Szóval most írok még képregényekről! De hogy valaki el is olvassa a bejegyzést, lesz szó még Nagy Ziziről is.
De előbb a móka, aztán a másik móka!
Tehát amik múltkor kimaradtak:

V mint vérbosszú: Igen, az a V mint vérbosszú, ami alapján a film is készült, amit nagyon sokan szeretnek, most végre magyarul is olvasható. A szerző, ha valaki nem tudná, a zseniális Alan Moore.

Lock & Key: Egy tragédia után a megfogyatkozott család, apa szülői házába költözik, Lovecraftba, a Keyhouse-ba. Mindenki a maga módján próbálja feldolgozni a veszteséget, az öreg ódon épület pedig elég para titkokat tartogat. Csodálatosan kerek történet, remek ötletekkel, mind sztoriban, mind megjelenítésben. Az első kötet az első két történetet tartalmazza a hatból. Írta Joe Hill (Joseph Hillstrom King, Stephen King fia). Nagyon ajánlom, szuper profi cucc.

Megjelenés előtt van:

From Hell: A hazai közönség ezt is leginkább filmből ismerheti. Hasfelmetsző Jack történetét veszi elő Alan Moore. Elég para nyomozós történet.

Deadly Class (Orgyilkos osztály): Érkezik a sorozat, így érdemesnek találtatott a magyar kiadásra. Egy srác felvételt nyer egy elit iskolába, ahol bérgyilkosokat képeznek. Kb. Harry Potter, csak varázslás helyett megélhetési emberölés. Remek hangulat, iskolai dráma, akció. Az író Rick Remeder, tőle eddig még csak a F.E.A.R Agentet olvastam, azt eléggé odatette. Erről a képregényről is sok helyről hallom, hogy nagyon jó.

Umbrella Academy: Egy fickó örökbe fogad hét különleges képességekkel rendelkező csecsemőt. Amikor megkérdezik tőle, hogy miért, annyit válaszol: „Hogy megmentsék a világot.”
A kis csapat felnő, feloszlanak, aztán újra összefutnak nevelő apjuk temetésén. És innen nincs fék a történeten. Ez nem az a szokványos szuperhős történet.
Két hatrészes történet volt eddig, a harmadik mostanában jelenik meg külföldön. A kiadó tervei szerint jövőre kijön mind a három kötet magyarul!
Most a rajzolóra térnék ki, aki az egyik kedvencem: Gabriel Bá. Jellegzetes, leegyszerűsített, karcos stílus, enyhén karikaturista.

Na nem is volt olyan szörnyű, ugye? Itt a jutalom:

Évi uncsitesójának a fia valamikor megkérdezte tőlem, hogy mi az a nyulas képregény, amit folyton olvasok. Mindig látta facebookon, hogy moly.hu, elkezdtem olvasni egy könyvet, meg befejeztem, stb. (ja, még most is olvasok sokat, csak a GDPR miatt már nem tolja ki úgy a dolgokat, engem meg annyira nem érdekel a dolog, hogy utánajárjak).
Szóval:

Tegnap kifelejtettem még egy közepesen fontos történést. Lehet, hogy közepesen sem fontos, de érdekes fejlemény.
Az életemben elég nagy szerepet játszik az ivászat, szeretem is, jól is esik, meg is éri.
Erről tanúskodnak a blog címkéi is itt jobbra, úgy, mint ivászat (90)* és kocsma (38).
Szóval mégis kijelentem, hogy fontos esemény:
Már nem kívánom az alkoholt. Még valamikor október közepén vettem észre, hogy egy ideje nem jutott eszembe, mennyire innék egy korsó sört, vagy egy random rövidet. Aztán november elején megbetegedtem, akkor pláne nem kívántam az alkoholt, végül úgy döntöttem, ha már így alakult, száraz novembert** tartok. De ha így folytatódik tovább, a száraz december is meglesz. Eddig egyszer-kétszer volt olyan, hogy ránéztem a szekrény tetején parkoló Chivas-ra, hogy lehet, kéne inni belőle, aztán „Nyeh, inkább nem.”
Nem tudom, meddig tart ez az őrület, meg mi lesz belőle, meg milyen hatással lesz az életemre (még nem vettem észre semmi különöset), de be fogok számolni a fejleményekről.
A héten még jelentkezem mindenképp egy képregényes poszttal, tudom, azt várjátok a legtöbben.

* Hoppá, ebből van a legtöbb!

** November 2-án voltunk egy lakásavató/halovéé buliban, ott megkóstoltam egy gyümölcsös koktélt (2 korty), meg ittam egy sütőtök likőrt (1,5 deci, 14%) de ennyi.

A kiscicánk, Zizi felnőtt. Nem életkorban, inkább méretben.
Van az, hogy ha egy macska feje befér valahova, akkor oda az egész állat befér. Viszont Zizinél ez nem nagyon működik. Például ha kinyitjuk neki az ajtót résre, a hasánál akad el a mutatvány. A kis dagi. Mármint nem kis, hanem nagy. Ennek megfelelően úgy szoktam hívni, hogy A Nagy Zizi.
Hogy miért ilyen rohadt dagadt, azt csak sejthetjük. Mi ügyesen etetjük, prémium táppal, ami a megfelelő mennyiségű tápanyagot tartalmazza. Viszont úgy gondoljuk, hogy van egy másik családja is. Gyakran jön haza száját nyalogatva és egyszer leveszöldség illata volt. Gondolom kapott nyesedéket is a vasárnapi húslevesből. Ja, a héten pedig behozott egy darab száraz penészes kenyeret és elkezdett vele játszani mellettem. Gondolom ha nem veszem el tőle, befalja. Biztos, hogy összelopkod mindenféle kaját. Szóval nem a mi hibánk.
Azóta is foglalkoztat, hogy vajon kitől lopta a kenyeret? Szegény szomszéd kutyák.

Vannak egyéb történések is, nem csak a Nagy Zizi.
Ezt például már az új számítón írom. Jó gép, hasít meg minden, ügyesen telepítettem rá mindent, tudok végre minőségi zombiölést végezni. Évi is imádja.

Évi hírek is vannak:
Szerzett egy régi, de jól működő varrógépet apukája segítségével. És használja is! Varrt már nekem egy párnahuzatot (nagyon jó lett), magának egy új hátitáskát (!!!) (nagyon jó lett) és telefontokot (lett).
És megy suliba is. Nem varrást fog tanulni, abban már profi, hanem bér és tb ügyintézést (jó, mondjuk abban is penge). A munkahelye küldte, örülünk, de azért kemény lesz, mert heti két este kuka.

Most még akartam írni egy képregényajánlót, de valaki nagyon szeretne már olvasni Ziziről, ezért azt a témát félreteszem. Majd a héten valamikor bepótolom.

Már az sem tegnap volt, hogy véget ért a nyár, de ezt a bejegyzést még az előtt kezdtem írni. Pontosan… hoppá, már május végén létrehoztam ezt a filet. Azóta csak ültem rajta. Pedig meg akarom örökíteni, hogy mik történtek a nyáron. Ez úgy kellett volna, hogy mindig, szépen írogatom, nem most próbálom meg összekaparni az emlékeimet. Bárcsak mindent úgy csinálnék, ahogy kellene. Mindegy, most ez van. Tehát megpróbálom összeszedni a nyári eseményeket.

Ha valamit kihagyok, akkor bocsánatot kérek a valóságtól.

Menjünk kronológiai sorrendben:

Úgy alakult, hogy 2 estét is a bulinegyed szívében töltöttünk. Évi Németországban élő barátnője és az ő barátnője Budapesten töltött pár napot, tartottunk idegenvezetést, turistáskodtunk, de azért kocsmáztunk is rendesen. Kivettünk nekik egy szállást airbnb-n, és ha már így alakult, mi is ott aludtunk, hogy késő este érdemben tudjunk látványosságokat megtekinteni (Hősök tere éjjel, Citadella éjjel), ne kelljen a vonatozással szívnunk.
Érdekes volt megint egy picit budapesti polgárnak lenni. Az nagy plusz pont, hogy koránkelés, vonatozás nincs, és minden ott van. Úgy értem MINDEN. Ami azért nem mindig jó. Már nagyon is értjük, hogy mi a folyamatos balhé a bulinegyed szórakoztatóipara vs. az ott lakók közt.

Május elseje. Ami nem május egyre esett. Végre sok év kihagyás után ismét eljutottunk Badacsonyba. Olyan dolgokat tapasztaltunk, amiket jó lett volna korábban tudni.
1. Ha nem május elsején mész, hanem előtte/ utána pár nappal, ugyanabban az élményben van részed, viszont nincs tömeg, így még jobban is érezheted magad!

2. Vízitaxi. Nem sokkal drágább, mint a komp, cserébe akkor megy és jön, amikor te mondod, nem kell neki 40 perc, hogy átérjen, elég hét(!) is. Nem írtam el, tényleg hét perc. És ebből következik, hogy buta sebességgel megy.

Már előző nap leépültünk Lellén, keményen berúgtunk, a parton poharaztunk este.  És megtudtam, hogy Daninak nagyon menő bosszúállós pólója van! Ez fontos részlet, még vissza fogok rá térni.

Ha már Bosszúállók: megnéztük a Végtelen Háborút. Nagyon odatette. Az egyik legjobb mozis élményem ez alatt a film alatt ért. Az utolsó pár percben (amikor megtörténik az ami, nem spoilerezek, mert tudok emberekről, akik még nem látták) olyan csend lett a teli teremben, amilyet még nem nagyon tapasztaltam. Nagyon hátborzongató volt az egész.

Tettünk egy Anglia-tripet is. London, bérelt kocsival Bristol, aztán London, aztán haza.

Várost néztünk, ittunk nagy ale-eket, rengeteg ecetes chipset ettünk, nagyban voltunk. Megnéztük a fő látványosságokat Londonban, egy picit múzeumoztunk, esténként ittunk rendesen, meg Mortaloztunk egy csomót és röhögtünk az abszurd kivégzéseken. Volt shoppingolás és találtam csont olyan bosszuállós pólót, mint a Daninak van! Képregényeket nem vásároltam, mert leálltam az angol nyelvű kiadványokkal (Ennek okaival kapcsolatban tervezek egy másik bejegyzést).

Sétáltattunk kutyákat is! Mr. Darcy (idős, fehér, totyogó úr, „Majd én azt tudom, fiam”- hozzáállással), Yoda (Nagy, buta lab, egy nemtörődöm őrült), Bridget (Tipikus városi kutya, közepes méret, kis agár beütéssel, kedves, jófej), természetesen Trixi (Vendéglátónk, Andor kutyája. Szuperkedves, értelmes, picit hordótest) és a végére hagytam a kutyusokat, akiket Évivel mi sétáltattunk: Desmond és Dolly, akik két pomerániai(!!!) kölyök(!!!), testvérek, Coco gyermekei.

Idén is volt őrületes állattalálkozó Baján, ami most nem volt annyira őrületes, mert sokan nem jöttek el, de azért így is ütött. Most, hogy gondolkozok, mégiscsak őrületesre sikerült.
Az utolsó napra kocsmatúrát terveztünk, csakhogy a szálláshoz volt medence is, ezért ott pöffeszkedtünk egész délután és rúgtunk be szépen.

Most pedig egy igen nagy volumenű hír, amit azért csak itt írok le, mert kronológia (hogy miért nem készült erről külön bejegyzés, annak indoklás hasonló ehhez az esethez).
Szereztünk egy új cicát!
A neve Zizi, ha rosszat csinál, Zizgő, vagy Zizergő. Ezüst - szürke , kedves - szerű. Amúgy egy selejtes bolond. Hogy miket tud? Elmondom:

- Keservesen nyávogni, amikor elfogyott a pontosan kimért mennyiségű prémium eledele.

- Átsétálni a laptopon úgy, hogy mindig kikapcsolja.

- Kinti játékból berohanni a házba, hogy közben azt mondja: - Brurrh!

- Halálos életveszélybe sodorni magát és közben nem felfogni, hogy majdnem ottmaradt.

- Autókázáskor (állatorvoshoz, Éviékhez vagy a cicakeresztszülőkhöz) órákon át keservesen, bugyborékolva nyávogni a dobozban. Ilyenkor azzal sem elégszik meg, ha megmondjuk neki, hogy a cicakrematóriumba megyünk.

- Förtelmesen büdöset kakálni.

- Csak azért bejönni a házba, hogy förtelmesen büdöset kakáljon.

- Zuhanytálcába pisilni.

- A vizet és annak folyását nem megérteni.

- A nedves orrát az arcunkba törölni.

- Nyálkás, undorító szájjal bejönni, miután befalt egy büdösbogarat.

- Miközben keressük, mögöttünk besurranni a házba.

- És hallgat a nevére, meg arra, ha hívjuk.

Szóval alakul ez, szépen kikupálódik. Tartottunk cicaavató házibulit is, vendégséggel, bográcsozással, meg kimentünk a kertesi családi napra, Ganxsta Zoll koncertre. Na, az sem volt konfliktus mentes.

Voltak még egyéb házibulik, pl.: Füreden (Mészinél, istencsászár volt). Tartottunk mi is kisebb sütögetéseket, pl.: amikor végre eljutottak hozzánk az unoka öcsik, Balázs és Gergőke. Jártunk Siófokon, a szokásos strand & grill & ivás & sétány & szörnyülködés. Látogattunk babát Virágéknál kicsi Kincs(ő)-t. Megleptük Zsuzsit 30. születésnapja alkalmából Kecskeméten (oké, ez múlt heti esemény).

Ami nagyobb lélegzetvételű volt, az Fishing on Orfű. Tavaly úgy vettük meg a jegyet, hogy maximum nem megyünk el, hanem eladjuk, de nem akarunk mi lenni azok az emberek, akiknek nincs jegyük. Aztán természetesen mentünk. Baromi jó volt megint. Időjárás príma. Egy nap volt nagy lehűlés, de  a tea+whiskey-nek is megvan a maga romantikája. Koncertek, evés, ivás, küldés, tánc, majomkodás, kisebb-nagyobb sérülések, őrület. Sok barát tartott velünk (vagy mi velük). Ádámot és Józsit kiemelném, akik végig rendesen le voltak épülve, Józsi azt hiszem egy koncertre sem jutott el. Egy kurva régi 1-es Golf-al(?) jöttek, amit mi trollkodásból elneveztünk Yugo-nak. Ezt követően az egy programnak számított, hogy kimegyünk inni a Yugó-hoz, mert tele volt töménnyel a hűtőláda, meg volt kolbász, csülök, mindenféle földi jó.
Illetve Dana és Zsofa most vesztette el az Orfű-szüzességét, szépen teljesítettek ők is!
Akkor már illik megemlékezni a többiekről, pl.: A sátán lányai (Réka alias Kéklány, és Bogi), Gergő (akit etymillió éve nem láttunk) és Laci (aki bezsebelte az év horror sérülése díjat). Ha valakit kihagytam, attól bocsánatot kérek. Rég volt és nem éppen az agyműködés serkentéséről szólt az a pár nap.
Agyműködéshez annyit, hogy sosem szeretném elfelejteni az alábbi másnapos beszélgetést:

Laci: - A Spotify egy szar, még stop gomb sincs!

Dani: - Mire kell neked stop gomb?

Laci egy kis gondolkozás után: - Majd én azt tudom!

Később a fesztiválon idegenek úgy köszöntek rá Lacira, hogy: „Ja, te vagy a spotifyos gyerek!”

A koncertekről annyit, hogy: Bérczesi nagyon be volt nyomva, így egyben jó és szomorú volt a Hiperkarma koncert, a Kiscsillag nagyon leadta Falusi Mariannal, felfedeztem a Blahalouisiana-t és végre valahára hosszú-hosszú évek után eljutottam Szabó Benedek és a Galaxisokra, ami kurvajó volt, még így is, hogy nem nyomták a Teljesség Felé-t.

Voltunk idén is egy lagziban, Anita és Pepe kötötték össze életüket. Ez úton még egyszer: Sok boldogságot kívánunk! Klasszikus, príma lagzi volt, ahol úgy leépültünk, hogy inkább Siófokra mentünk, belemosni fáradtságunkat és másnaposságunkat a Balatonba.
A lagzi előtt Évi a lánybúcsún teljesített. Addig ropták a Morkóban, míg ki nem tessékelték őket, ugyanis záróra volt reggel. Aztán bementem érte, és elvittem a Pool&Beer eseményre, ami arról szól, hogy van egy medence, zene, sörcsap, pöffeszkedés. És éltem, Évi inkább csak az árnyékban regenerálódott.

Nagy vonalakban ennyi volt a nyár. A klasszikus értelemben vett nyaralás idén kimaradt, de bennem nincs hiányérzet.

Hogy most mi lesz?

- Jön a rossz idő, a megnézendő filmjeim száma 200 alá ment, most kell meghajtani!

- Olvasok, ahogy mindig, jelenleg Don Winslow-tól A Kartelt. A Drogháború annyira bejött, hogy gyorsan megszereztem ezt is.

- És képregényeket is. (A következő posztot ennek szentelem, mert a képregényekről beszélni kell!)

- Tervezünk vásárolni egy új számítót, mert ez már nagyon tropa. Most asztalit akarok, ezt amúgy sem cipeljük sehova, akkor minek is laptop? Csakhogy nem foglalkoztam hardverrel tíz éve, így most bajban vagyok picit, hogy mi is legyen, de megoldom.

Már jó ideje akarok írni ide, többek közt azért, mert képzeljétek el, volt egyszer egy olyan, hogy lebasztak, mert nem kerül ide semmi. Oké, ez egyszer fordult elő, na de mégis milyen már ez. És akkor megfogadtam, hogy folytatom erőből a blogot, mert azért érnek ingerek rendesen. Ez volt kb. két hónapja.
Elkezdtem írni egy nyári összefoglalót, de erőtlen, meg eluntam, ezért valószínűleg csak egy felsorolás lesz belőle valamikor szeptemberben, hogy így harcoljak a felejtés ellen. Meg ez mégiscsak egy napló.
Na de visszatérve erre a bejegyzésre: ért egy olyan inger, amit ki kell írnom magamból. Megnéztem a BoJack Horseman 4. évadát ami szerintem eddig a legjobb, legfelkavaróbb, legkomolyabb, legmindenebb. Már írtam a sorozatról, de most újra elő kell vennem. Lényeg,hogy ez nem egy vicces rajzfilmsorozat. Nem fogsz hangosan röhögni, sokszor nem fogod jól érezni magad, de végül mégis, mert nem csak röhögésből meg vigyorgásból áll az élet.
Kevesebb Todd bénázás van, ami gyakran fárasztó, de most sikerült jól belőni a mennyiséget. A veszett bohócfogorvosok azért eléggé adják.
Mr. Mogoróvau és Diane hánykolódik tovább a házasság tengerén, rengeteg jó (értsd rossz és elgondolkodtató és szomorú és megható és valós) pillanattal.

DIANE: "You know, sometimes I feel like our marriage, is like a magic eye poster."

MR PEANUTBUTTER: "I love those things."

DIANE: "I know, and, it's messy. And, at first glance it doesn't seem to make any sense. And, it's hard to figure out. But, sometimes, if you squint at it just right, everything lines up and it's the most perfect, beautiful, amazing thing."

MR PEANUTBUTTER: "Yeah, I know what you mean."

DIANE: "But, I'm so tired of squinting.." (breaks down in tears)

Caroline Hercegnő története is folytatódik, a fentiekhez hasonlóan (nem akarok nagyon spoilerezni).

"-But it's... fake?

-Yeah, well... it makes me feel better."

Viszont a fő vonal BoJack-é. Megismerjük a családja történetét két generációra visszamenően, amit néz az ember, hogy miért?, de ezt a kérdést hamar elengedjük, mert kurvajól van prezentálva a dolog. Később pedig össze is áll a dolog és nagyon is jól teszi. Az évad zárójelenetében kulminálódik minden, sőt, a záró képben. Egy apró rajzfilm mosolyban, amiben benne van minden remény a világon. Az a pár másodperc van három generációnyi sötétség, elbaszottság, szomorúság, szenvedéssel szemben. És tud győzni az a pár másodperc. Mert ez a remény. (Most, hogy ezt írom, megnéztem újra a jelenetet és… dolgok.)

Végül álljon itt egy kis pakk, amire szükséged lesz, ha az évadot nézed és hogy én hogy állok ezekkel az eszközökkel:

Még jelentkezem, most sürgős elmélkedni valóm van egész délelőtt a kanapén fekve pizsamában.

Lementek a választások. Próbálom minél tömörebben megfogalmazni ezzel kapcsolatos érzéseimet:

Pfujj!

Úgy az egész.
A főnököm azt mondta, hogy innentől leveszi a kezét Magyarországról. Mostantól hol nem szarja le, hogy a lakásaikban fagynak meg az öregek, meg hogy Hajdú-Bihar megyében szipuznak a nyolcévesek. Sütögeti a saját pecsenyéjét, ezt az évet arra használja a feleségével, hogy elrendezzék a dolgaikat, aztán húznak kifele gyerekkel együtt.
Lassan húsz éve programozó a pali, rosszul jár az ország nélküle, ha tényleg kimegy. Az a tudás, ami a fejében van, másik nemzetet fog gazdagítani. Ezen azért érdemes elgondolkozni.
De amúgy nem fog kimenni, mert hülye. Ahogy mi is. A hülyék országa vagyunk. * **

Ja, igen. A főnököm. Mert hogy van olyanom. Mert van munkám is. Junior junior programozó vagyok egy kis cégnél. Nagyon sokat tanulunk, türelmesek velünk, agyilag szét vagyunk bombázva, de bizakodó vagyok, hogy csak menni fog. A napokban néztük az Invincible című filmet (Marky Mark főszereplésével), abban nagyon magamra és a jelenlegi helyzetemre ismertem. Ajánlom megnézésre, jó matéria.

*: Amúgy rengeteg-rengeteget tudnék írni a helyzetről, meg erről az egész kulimászról, amibe egyre mélyebbre süllyedünk, de csak felbasznám magam. Megpróbálok mostantól minél kevesebbet olvasni a politikáról, mert a körmöm már véres árkokat szántott a tenyerembe.

**: Évi mondta, hogy a szekunder szégyent beleírhattam volna. És milyen igaza van. Mert hogy azt érezzük, de nem holmi Kasszás Erzsi miatt, hanem az egész ország miatt.

Az utókornak:
Évit születésnapja alkalmából megleptem Én meg az ének koncertjegyekkel. El is mentünk a koncertre, ami nagyon jó volt. Jó helyen ültünk, a zene és az előadás pedig felejthetetlenre sikeredett. Kb. minden második szám elején oldalba böktük a másikat, hogy:

„Nézd! Pipibőr!”

(Pipibőr = lúdbőr)

Az egyik számnál, amiben énekelt Lábas Viki, picit késve ért a színpadra. És tök jó volt, hogy azt mondta: „Elnézést, csak a Palya Bea egy csodálatos asszony.”
Eltrécselték az időt a színpad mögött.

Kb. ennyi.

Ja, meg tegnap meglett az utolsó vizsgám is a programozó suliban, úgyhogy most itthon pöffeszkedek, várom az állásajánlatot, meg szinten tartom/elmélyítem az eddig megszerzett tudást.

Mikor régen szóba került barátok, ismerősök, rokonok előtt, hogy van egy nyuszink, a második- harmadik kérdés nagy valószínűséggel az volt, hogy meddig él egy nyuszi.

- Örökké! – vágtuk rá csípőből minden alkalommal.

Sajnos a héten megkaptuk az igazi választ erre a kérdésre. 9 év. Több időt voltunk Évivel és Rixivel hármasban, mint nem. Nagyon szomorú és fura érzés, hogy azok a reflexek, amik belénk ivódtak közel egy évtized alatt, most feleslegesek és céltalanok.

Hogy mi fog hiányozni legjobban? Az, hogy létezik! Az egész apró kis lény. A személyisége, az akarata. Hogy amikor kaját tettünk a ketrecébe, morogva támadta a tálkát (Évi csak úgy tudta megetetni, hogy közben egy másik tárggyal visszaszorította, mint egy oroszlánidomár). Hogy párnákat és törölközőket kergetett, amikor elhúztuk előtte. Hogy ezer arca volt. Amikor mosakodott két lábon állva egy kuporgó erdei manó volt, de amint lehúzta a fülét, hogy azt is megmossa, egy szemérmes kisasszony lett belőle. A profilja egy kecses hölgy volt, de ha szemből néztük, egy zsémbes duci lett, aki a tekintetével ítél el minket mindenért, amit el sem követtünk. Ahogy keresztül cikázott néha ok nélkül (ekkor intézte a rettentően fontos nyuszi-ügyeket). Amikor elistenedett (szépen, kimérten lefekszik a szőnyegre – igen, kellett rá alkotnunk egy új szót).
Basszus, még az is hiányozni fog, hogy nem hagyhatunk semmilyen ruhát vagy vezetéket a földön.
Bónusz vicces sztori: még az előző albérletünkben picit kapatosan elaludtam a vécén és arra ébredtem, hogy lyukakat rág a pizsama alsómra.

Az is hiányozni fog, ahogy ásított és beleláttunk az apró, rózsaszín szájába. Meg hogy teljes nyugalomban gubbaszt, aztán gondol egyet és úgy indul meg, hogy a feje picit hátramarad, egy kis késéssel követi a testét.
Még tudnék rengeteget írni róla, de nem bírok, úgyhogy abba is hagyom.
Hiányozni fogsz Rixi!

Zajlanak(zajlottak) az események, úgyhogy írok egyet.

Túl vagyunk a karácsonyozáson, újévezésen. Szilveszterkor itthon voltunk, mert 30-án voltunk egy elő-szilveszteri buliban, azzal köszönjük, részünkről pipa a bulizás. 31-én pedig itthon koccintottunk zöldteás nestea-val. (A világ legjobb üdítője, ez vitán felül áll!)
Sajnos csak 3-an maradtunk, tavaly el kellett búcsúznunk Cicától. Megbetegedett és már nem volt remény. Még most is nagyon hiányzik nekünk.

Én még tolom a programozó sulit. Nagyon nehéz, de szeretem. Ma vagy holnap csinálok szerintem egy 21-ező programot. Csak úgy. Just for fun. Meg gyakorlásképp, mert a két ünnep közt volt egy leállás, picit berozsdásodtam.

Az ünnepek amúgy tök jól teltek. Nem nagyon csináltunk semmit. Fekvés, kajálás, olvasás, rengeteg filmet néztünk, társasoztunk és hülyére LogicPic-eztük magunkat. Jó élet volt ez!

Nagy vonalakban ennyi. Nem ígérek semmit, hogy mikor jelentkezek. Majd szerintem amikor végzek a sulival. Akkor várható legközelebb nagyobb esemény.

Valaki mesélte, hogy a Lovasi könyvben Lovasi úgy nyilatkozik a Kispál és a Borz feloszlatásáról, hogy nem kellett volna. Nem kellett volna, mert csak felhajtás van vele, meg ha mégis koncerteznének, akkor persze vicc az egész. Simán nem kellett volna ezt így kimondani, hanem csinálni a dolgukat, maximum nem írnak több lemezt, meg évente 2-3 koncert, aztán jónapot.

Valahogy ez a helyzet a blogommal is. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni a bejelentést, hogy nem írok ide többet és takarékban üzemelek. Ha évi két bejegyzés lesz, akkor annyi lesz. 20-30 év múlva azokat is milyen jó lesz visszaolvasni. Ezért vegyesen írok kis hétköznapi aktualitásokat és hatalmas sorsfordító változásokról. Plusz kis észrevételek, vélemények, ami épp eszembe jut, amikor van mondandóm. Például hogy észrevettétek már? A széles emberek sok helyet foglalnak a járdán. Oké, ez rendben van. És lassan is mennek. Persze, ezzel sincs gond, érthető. De az már kevésbé érthető nézhető el, hogy a járda mértani közepén haladnak. Direkt, nehogy elmehessünk mellettük, amikor sietnénk munkába? Vagy van valami különösebb oka? Esetleg véletlen?

Tegnap végeztem a Bojack Horseman 2. évadával. És annak ellenére, hogy állatkák (és emberek) mókáznak benne, inkább drámai és szomorú sorozat, mint vicces. És nem úgy szomorú, hogy meghal ez/az, hanem a dolog hétköznapibb módján. Annak ellenére, hogy a „gondtalan” celebek világába nyerünk betekintést, ők is azokkal a problémákkal és krízisekkel küzdenek, amikkel az átlag Józsefek. Boldogságkeresés, kiteljesedés, önmegvalósítás, célkeresés, társkeresés, kapcsolatok. Van benne pár nagyon para meglátás (nem szó szerint idézek, de nagyjából):

• A boldogság titka nem az élet értelmének keresése, csak kösd le magad kis hülyeségekkel és végül úgyis meghalsz.
• Boldog vagyok, az esküvőm volt életem legboldogabb napja. Csak mit várunk még az élettől, ha túl vagyunk a legboldogabb napon?
• Ha megkapod a szerepet boldog leszel? – Egy darabig. – És ha átmész New-Yorkba? – Egy darabig akkor is boldog leszek talán…
• Hiszed, hogy jó ember vagyok… legbelül? – Nincs olyan, hogy legbelül. Az vagy, amit teszel. – Ez elég lehangoló.
• Kell valami, amivel leköthetem magam. Egy munka, egy feladat, iránymutatás az életben.
• Nagyszerű ház, nagyszerű karrier, nagyszerű élet, akkor ez azt jelent, mindig boldognak kell lennem?!

De azért nem ez a picsogás megy végig. Sokat mókáznak, isznak, drogoznak, abszurd és sötét humor.

• Ú, ez rossz hír. Kérek valamit, amivel felejthetek. /üveg Cianid/ Ennél azért valami könnyebbet. /üveg vodka/ Mi ez, reggeli? /üveg Abszint/ Ez jó lesz.

Plusz nagyon szar, de egy fél mosolyra jó állatos szóviccek.

Nem mondom, hogy megváltoztatta az életem és most ezek szerint fogok élni (ami azért is lehetetlen, mert nem mondják meg, hogy hogyan is kéne). Az ilyent mindig neccesnek éreztem, amikor valakinek egy szórakoztatóipari termék (együttes, film, könyv, stb…) alakítja ki a teljes hozzáállását a világhoz. Ezek mind kis hatások, amik formálnak minket nagyobb vagy kisebb mértékben. Minden hozzánk ad egy keveset, amik bennünk tovább alakulnak a korábbi hatásoknak köszönhetően és a végén a nagy összességből leszünk mi. Akár az étkezésnél, itt is fontos, hogy változatosan és bőségesen vegyünk magunkhoz „táplálékot”, és ne kárhoztassuk magunkat valami hülye, egyhangú diétára (igen, rád nézek Biblia).

Szóval, ha a BoJack Horseman nem is életem sorozata, de remek huszonötperceket ad és sokkal több gondolkozni valót.

A BoJacket csak azért hoztam fel, mert csak annyit akartam írni, hogy Évi tegnap elrángatott mellőle, hogy sétáljunk az erdőben. (Aztán ez lett belőle).

Szóval Évinek tegnap sikerült elrángatnia a BoJack elől, nagyon szép őszi délután volt. Elmentünk az erdőbe sétálni. Nem kéne bevallanom, mert akkor mindig ez lesz a hivatkozási alap a túrázáshoz, de jól éreztem magam. De leginkább az tetszett, hogy Évi milyen vidám. idézem:

„ Nézd ezeket a színeket! Ez maga az ősz bassza meg!”

És találtunk gyönyörű, hatalmas őzláb gombákat, amiket be is faltunk kirántva. És tényleg azok voltak, mert még életben vagyunk. Jó hétvége volt ez.

Végül még egy (talán) „sorfordító változás”. Pár hete felmondtam megint. Holnap lesz az utolsó munkanapom az Oktatási Hivatalnál. Utána csapatépítő tréning és hétfőn kezdődik a négy hónapos junior fejlesztő képzésem, aminek végén remélhetőleg egy új karrier, hasznos tudás és hivatás fog várni. Ez a terv, aztán meglátjuk. Nagyon lelkes vagyok, akarom csinálni és úgy érzem, képes is leszek rá. Viszont azt mondták, hogy kemény lesz, rengeteg házival, hétvégi és esti tanulással, kódolással, nagyon oda kell tennünk magunkat. És ezt szándékozom tenni. Úgy képzelem, hogy most négy hónapra megszűnök létezni ezen kívül. Semmi film, sorozat, könyv, képregény, piálás, buli, semmi, csak ez. Izgi lesz. Az alábbi képet ennek szellemében készítettem. Az eredeti itt található.

Most csak címszavakban, felsorolásként. Mert hogy meglegyen. Hogy rögzítsem az utókornak. Mert amúgy ez (is) a célja ennek a blognak. Aztán lehet, hogy nem tudok ellenállni az írói vénámnak.
Lássunk neki!
Szóval ott tartottunk, hogy Orfű.

Utána voltunk egy pompás kerti partin Füreden. Felfújható medence, napsütés, függőágy, zene, végtelen pia. Na ott én voltam a legrészegebb. A kis üveges sör veszélyes játék. Pláne, ha az ember egy medencében ül és közben szépen süt a nap. Nagyon lezúztam magam, párszor leestem, elestem, elcsúsztam, beütöttem a válla, oldalam, fejem, hátam, lábam. De jó volt. Még sokáig fogok emlékezni arra az estére. Nem a fejem, inkább a testem.

Aztán tettünk egy látogatást Alsópáhokon, ott is grillezés, poharazás. Bealudtam, valószínűleg az előző hétvége nyomán. Ettől függetlenül ez is tök jó volt. Plusz Évinek köszönhetően megint a mi csapatunk nyerte a bajnoki címet. Ilyen az, amikor beindul a ’Kertesi henger.

Most egy kis evés-szünet. (majonézzel megkent zsemle lepirítva, sült csirkemell, csípős mustár, csemege uborka, sajt, saláta = 10/10-es szendó).

Ott voltunk a 444.hu realityjének a Yolovilágnak a díjátadóján. Most itt újra gratulálok Boglárka Hercegnőnek a díjhoz és a kiváló teljesítményhez!

A legfrissebb élmény a most hétvégi lagzi volt. Egy főiskolai csoporttársunk ment férjhez és meghívott minket is, hogy osztozzunk az örömükben. Sok Boldogságot Virág & Jani!
A szállás egy koliban volt, érkezést követően megittunk pár sört a folyosón és közben egy csomót hümmögtem, hogy milyen jók is a kolik. Aztán zuhany (régi szokás szerint egy sör oda is kellett), aztán irány a helyszín, ami egy kastély volt. Nagyon jó volt az egész esemény hangulata.
A polgári szertartásra a könyvtárszobában került sor, aminek a falai tele volt fegyverekkel. Kardok, lándzsák, buzogányok, alabárdok. Ennek megfelelően csak fegyverteremnek hívtam. Amint beléptünk, az jutott eszembe:

- Remélem ezt bezárják, miután itt végeztünk.

Nem zárták be. A többit el tudjátok képzelni.

És akkor eljutottunk a jelenbe. Itt ülök a gép előtt és ezt a harmatgyenge blogbejegyzést írom. A jövőben pedig az alábbiakat látom:

- Most hétvégén egy másik lagzi (Évi nővére egybekél élete párjával)

- Jövő héten egy Tropeai nyaralás Évivel kettesben.

- Azt követően egy siófoki piaparti.

- Egy ehhez hasonló blogbejegyzés a fenti eseményekről.

- Egy régóta az agyamban érlelődő kurvajó blogbejegyzés filmekről, könyvekről, történetekről.

További hírek:

- Rixi és Cica továbbra is csudálatosak.

- Jelenleg a Dűnét olvasom és ennél tökéletesebb könyvet elképzelni sem tudok a 40 fokos kánikulába.

- Elkezdték nyomni a Rick&Morty harmadik évadát.

- Az Iron Fist sorozatot nézem, picit gyengébb mint a Daredevil, vagy a Jessica Jones, de nem tudok nem örülni neki. Egy olyan fasziról szól, aki ököllel szét tud ütni mindent. M I N D E N T !!! Király!

A múlt héten Kalandok Orfűn volt. Egen, a Fishing on Orfű fesztiválon voltunk. Eléggé odapakoltuk magunkat. Ezért is vettem ki a mai napot, hogy kipihenjem magam, regenerálódjak. Évinek sajnos dolgoznia kell, így neki nagyon-nagyon hosszú lesz ez a hét.
Pár észrevétel a fesztiválról:

Ha azt mondom, hogy bemenni egy fesztiválon elhelyezett ToiToi vécébe a negyedik nap délutánján, miközben kint kb. 40 fok van, ami bent 200-nak érződik, akkor az elég közel van ahhoz, ahogy az emberek képzelik a poklot. Kérdem én, hogy akkor miért, vagy inkább hogy hogyan képes valaki önszántából 10-15 percet bent tölteni? Hogyan? Miért? Ez egy 30 másodperces művelet. Akkor mi folyik ott? Na jó, ennyire azért ne menjünk bele.

Képzeljük el a következő szituációt: Egy apa elviszi a 11-12 valahány éves fiát Bohemian Betyars koncertre, ami egy sátorban van. Tök meleg van, apa leveszi a pólóját. És azt az atyai jótanácsot adja, hogy: - Fiam! Ha egy koncerten vagy és dönthetsz, hogy levedd a pólód vagy ne, akkor… szerintem inkább vedd le. Inkább vedd le.
Valahogy így kerülhetett le a gyerekről is a póló.
És akkor a konklúzió: Szerintetek kedvelem, amikor egy nézőtér teli van csupasz, izzadt, férfi felsőtestekkel, és ezt a hülye gyakorlatot továbbadják a következő generációknak?

Amúgy nagyjából ez a két élmény volt a negatívum, ezen kívül minden más pozitívum. Egyszer egy fiatalabb srác, akivel együtt bandáztunk megjegyezte, hogy milyen jól bírjuk. Jó, ezen meg is sértődhettünk volna, de tényleg öregebbek vagyunk kb. egy évtizeddel. És ez bók volt nekem.
- Nem panaszkodtok semmire.
Mire is panaszkodnánk? A legnagyobb „gondunk” az volt, hogy éppen együnk, igyunk vagy aludjunk. Mindeközben jó zenék élőben, rengeteg napsütés és még több röhögés vesz körül minket. Ilyenkor nem fognak érdekelni olyan dolgok, hogy picit kényelmetlenül aludtam (nem volt ilyen), vagy csak hideg víz van a zuhanyzóban (többször volt meleg, de amikor nem volt, akkor kifejezetten jólesett és frissítő volt), esetleg, hogy nincs netem (jó, ez csak vicc).
Ja, plusz idén is volt kőasztalunk a sátorhely mellett. Nagyon szeretnék egy ilyet a kertbe!

A végére egy gyöngyszem:
„Emlékszel, amikor hugyos volt a pólóm és nem tudtuk, hogy az húgy, és szopogattuk? - hangzott el a kérdés a szomszédban.”

Zene 30-as fesztiválozóknak.

UPDATE!
Tegnap elfelejtettem írni, hogy a fesztiválozás egyik záró akkordjának is hódoltunk, miszerint néztük, hogy szopnak mások a Quechua sátor összecsomagolásával.
Egyszer mi is megszívtuk egy ilyennel. A használati utasítását kb. úgy lehet összefoglalni, hogy:
1. Fogd meg így - oké, ez megvan.
2. Aztán itt fogd össze ezzel a résszel - aha, sima ügy.
3. Varázslat - várjunk, mi?
4. És már kész is! - oké, kezdjük elölről.
Az is egy jó technika, hogy nem szarakodsz, hanem figyeled, ki távozik egy ilyen összecsukott sátorral és megkéred, hogy segítsen. Ekkor általában azt a választ kapod, hogy "Bocsi, nem tudjuk, nekünk is segítettek."
És innen átváltozik a játék arra, hogy megtaláld az egyetlen embert, aki ismeretlen hősként össze tudja csomagolni ezeket a sátrakat.
Amúgy már egyre ügyesebbek, idén nem volt akkora móka, mint tavaly.