Nagyon-nagyon nem akartam írni a koronavírusról, mert már nagyon kivan tőle mindenki és mindenhol csak erről hallani, olvasni. És még hol van a vége?
De nem tudok elmenni mellette szó nélkül.
Két dolgot „köszönhetük” a vírusnak. Az egyik, hogy mindenki készíti azt a kúrva kovászt.
A másik, hogy a facebookot elárasztották a kihívások, játékok. Van a gyerekkori képes, a wc papírral dekázó, a bolondok háza, a gyereket kérdezgetős és még mennyi lehet, amivel nem találkoztam és mennyi lesz még? Szóval az emberek valami iszonyatosan unatkoznak. Ezen segítendő az volt a terv, hogy gyakrabban posztolok, de erre képtelen vagyok. Aztán az jutott eszembe, hogy a kalandokanagyvarosban face-oldalán osztok meg régebbi írásokat innen. Ilyen retrospektív jelleggel. Szóval ez lesz. Remélhetőleg napi rendszerességgel. Anyag van, csak szemezgetni kell(ene).

Most pedig Maja-infó:
Egyik este mókáztunk az ágyon, amikor hirtelen ötlettől vezérelve szívrohamot tettettem. Amint elterültem élettelen tekintettel, szerintetek mit reagált? Igen, elkezdett vigyorogni és nevetni.
És teljesen elkomorodott, amikor életre keltem. Azt hiszem, elkezdek félrerakni egy jó öregotthonra.

Most ennyi, mert nyűgösség-fáradtság van.
És Majának hamarosan fürdenie kell.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.