„Egyszer voltam sitten. Nős is voltam kétszer. Besorozott Lyndon Johnson és két és fél évet kellett lehúznom egy mexikói putriban. Benyomták a szemgödrömet, kivették egy vesémet és a szétzúzott bokám már sosem lesz ép. Csak kis időre szoktam kimászni a szarból. De ekkora szarban talán még nem is voltam soha. Ha tudtam volna, hogy egy hónapig pisis hülyegyerekekkel kell jópofiznom, réges-régen megöltem volna magam. Bár még nem késő. Még megtehetem.
Gyerekkoromban nem karácsonyoztunk. Na nem azért, mert zsidók voltunk, hanem mert az alkoholista állat apám ajándék helyett veréssel kedveskedett nekünk szenteste. Igaz, tőle tanultam meg széfet feltörni. Apám elcseszte az életét és ezt rajtam vezette le. Ha azt mondják, pont olyan vagyok, mint ő, igazuk van. De most már késő megváltozni. Fura tud lenni az élet. Kurvára vicces.”

Hogy ennek mi köze bármihez is? Kifejtem.
Majának van egy zenélő macija. Amikor tisztába tesszük, vagy öltöztetjük, az megy, hogy ne ficánkoljon annyira. És abban az egyik zene az, ami a Tapló Télapó című filmben szól, miközben a fenti monológot halljuk a főszereplőtől.
Tehát amikor ott fekszik a kisbabánk, a babszobában, kedves állatkák képével és kitömött változatával körülvéve, én vigyorgok, mert eszembe jut ez a filmjelenet.

Ja és azt tudtátok, hogy minden alkalommal, amikor novemberben megszólal egy karácsonyi zene, Télapónak agyon kell lőnie az egyik manóját? Szóval óvatosan!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.