Le a rabláncokkal!

2012.11.24. 10:57

Nem szeretem a technológiai vívmányokat. Nem értem a mondat végére és már tudtam, hogy ez így teljesen hamis állítás. Szeretem a technikai vívmányokat. A technológiát. Ezért vagyok oda a Star Trekért és úgy összességében a Sci-fiért. Szerintem kurvajó a deflektor pajzs, a távnyelő, az EMJ, a görbületi hajtómű, a hawking hajtómű, a perdhajó, a Tradis, a mintatároló, a transzporter, a replikátor, a fotontorpedó, a kilences szintű erőtér és a kirogén transz. Csak az a baj velük, hogy nem léteznek. Még. De nézzük mi van nekünk helyettük. Mobilok. Kurva mobilok. Na az ilyen technológiától irtózok. Számítógépek a zsebünkben, amit mire használunk? Birtoklási vágy, Angry Birds, és társai. Nézd, itt ez az eszköz. Ezzel bármikor beszélhetsz apával, hugival, nagyival. És akkor már kell is beszélned velük ezen keresztül mindig, amikor van öt szabad perced. Szinte mindennap látok kiskölyköt, ahogy telefonba mondja fel az aznapi iskolai élményeit. Az nem számít, hogy fél óra múlva otthon lesz és ezeket akár személyesen is elmondhatná. Ne, egy pillanatra se kapcsold ki az agyad, ne nézd a Duna fölött gomolygó ködöt, vagy a Schönhertz koli körül örvénylő galambokat, hogy annak a háznak a legfelső emeletén a panoráma ablak mögött valaki táncol. Ne figyelj, ne gondolkozz, pofázz és netezz! És ha már nálad van az eszköz, akkor figyelj oda, hogy mindig legyen rajta pénz, ne merüljön le és ha nem lehet nálad, ki kell kapcsolnod vagy nem nézhetsz rá érezd szarul magad. Legyél ideges. Vékony fólilák, töltők, appok és kiegészítők. Vannak, akiknek ezek a legfontosabb kérdések az életben.
Minden technológiai fejlődés ide kanyarodik vissza? Felszabadít minket. Kiszabadít a tér által megszabott falak közül. Kinyitja a cellánk ajtaját, aztán észre sem vesszük, hogy egy másik börtönbe jutottunk. Túlságosan függünk tőlük. Kiszolgáltatottak leszünk általuk.
Csak gondolj bele. Az ember tökéletesen jól elvolt mobiltelefon és internet nélkül. Most nem boldogulnánk, ha hirtelen kihunyna az egész trágyadomb. Rengetegen megőrülnének, többen meghalnának a zavargásokban. A civilizációnk összeomlana és újra kellene tanulnunk az életet. Menne, mert az ember alapvetően egy alkalmazkodó faj, de hatalmas erőpróbák árán, ahol csak fájdalom és szenvedés jutna. Felérne az egész azzal, mintha a dobozok tűnnének el egyik napról a másikra.
Vicces az egészben, hogy az elmaradottabb országok, ahol még nem hagyatkoznak annyira a hálózatra, egész jól megúsznák a dolgot. A szuperfejlett hatalmak pedig magukat beleznék ki. Ezt értettem kiszolgáltatottság alatt.
 És az a legfélelmetesebb számomra az egészben, hogy akármennyire is tudatában vagyok mindennek, a rabja vagyok én is. Nem elég a felismerés, valami nagyon erős elhatározás is kell. Remélem itt is működik az elvonók mantrája, miszerint az első lépés a beismerés. Szeretném azt hinni, hogy jó úton haladok, mivel nincs okos telefonom, illetve kibírok néhány napot anélkül, hogy megnézném a falam (ha nagyon muszáj), de ez sajnos csak önámítás, amíg munka után első dolgom, hogy bekapcsolom a számítógépet és nyolc órányi monitorbámulás után folytatom ugyanazt. A semmivel.
Hallottam egy olyan programról, aminek az a neve, hogy Freedom. Beírsz egy időpontot és bármit csinálsz, addig nincs interneted (Freedom. Ez lehetne a vírus neve is, ami kinyírja az internetet világszerte). Lehet be kéne szereznem. Továbbá azzal szándékozom tenni a szabadságomért, hogy lemondok az e-book olvasó vásárlásról szóló terveimről. Olcsóbb lenne könyveket szereznem és megoldódnának a tárolási gondok, de akkor is csak egy monitor. Illetve elég illúzióromboló a könyves szekrényem meghajlott polcai után.
Szívem szerint alapítanék egy anti-technokrata szektát. Csak senki sem hallana róla, mert nem reklámozhatnánk az interneten vagy a tévében.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandokanagyvarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr564922838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása