A héten balszerencsések voltunk, de úgy is mondhatjuk, hogy csapágyasra járattuk a szopórollert (höh, a Word ismeri ezt a szót). Nem volt kifejezetten rossz hét, csak sok kis hülye kellemetlenség jött össze, amik közül a legnagyobb (talán már a kis kellemetlenség kategóriából is kilóg), hogy kedden a vihar miatt zárlatos lett a vasúti vezeték, ennek köszönhetően az 50 perces haza utat 5 óra alatt teljesítettük. A Máv mindig a helyzet magaslatán áll és gyorsan, gördülékenyen tudja kezelni a váratlan helyzeteket. Ja, nem.

Picit hogy kárpótoljuk magunkat, pénteken elhívtam Évit randizni. Délután háromkor, amikor már egy körúti kocsma kinti asztalánál ültünk (Igen, háromkor! Ez az egyik nagy előnye, hogy az ember állami szférában dolgozik), odajön hozzánk egy cigány nő egy rakás övvel:
- Övet egy ezresé’!?
- Köszönöm, nem.
- De csak egy ezres, igazi bőröv.
- Aha, gondolom.
- Há’ monnom!
- Már megszoptam ilyennel, köszi nem.
- Ez tényleg jó, nem azé’ adom ezeré’, me’ szar! Azé’, me’ nicse pénzem kajára.
- Oké értem, de tényleg nem kérek.
- Nem baszlak át, ez boltban 4-5 eze’! Évek óta itt árulok.
(Persze, évek óta – gondoltam magamban.)
Erre odajön a pultos:
- Bazzeg, hányszor kell még összevesznem veled, hogy itt ne áruljál?
- Itt se, ott se…
Néha kurvára szeretem Budapestet.

Aztán elmentünk enni. Hogy szétcsapassuk a burgert, ittunk egy rövidet. A pincér meglepődött, hogy tisztán kértük a gint, de hát Bombay Sapphire volt, ami tisztán is baromi finom.

A záró akkord a Belvárosi Fesztivál volt, Bohemian Betyars, Szabó Balázs Bandája. Alig kaptam észbe és már a Lidl előtt söröztünk egy random ismerőssel és vadidegen emberekkel, akik közül az egyik metrókarbantartó és a metróba ment hugyozni(!) csúcs részegen. Mellékállásban pedig kőfaragó és azt kérdezgettük, hogy milyen nehéz lehet egy gömböt kifaragni. Hát kibaszott nehéz. Említettem már, hogy néha kurvára szeretem Budapestet?

Plusz egy érdekes sztori, hogy amikor az este vége felé bent lötyögtünk a koncerten, eltolta előttünk a bicaját Mondik Noémi!
- Ez a Mondik Noémi volt? – kérdeztük egymástól egyszerre Évivel.
- Kérdezzük meg!
- De mit mondjunk?
- Hogy mit evett ma!
Utánaszaladunk, megállítjuk, megkérdezzük, hogy:
- Helló! Bocsi, de nem te vagy a Mondik Noémi?
Megáll, felénk fordul és azt mondja, hogy:
- Grafikus vagyok, de nem, nem én vagyok a kibaszott Mondik Noémi!
- Bocsi, csak tök olyan a hajad, mint neki.
- Neki van fehér tincse? – mutat a jobb oldalon egy fehérre festett tincsre.
- Hát, nem tudom, hogy van-e, bocsi.
Aztán leléptünk. Vajon született tegnap éjjel egy facebook poszt vagy blog bejegyzés, amiben egy fiatal grafikus arról ír, hogy a héten harmadszorra keverték össze a kibaszott Mondik Noémivel?
Ha még nem mondtam volna: Néha kurvára szeretem Budapestet!
Most megyek lecsót ebédelni a hátsó udvarra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.