A tabudöntögetés manapság már nem nagy dolog. Mondj egy tabu témát, találok hozzá egy könyvet, vagy egy filmet, amiben kitárgyalják/megjelenítik. Ma már minden szart ki lehet adni. Nemrég láttam például egy könyvet a pináról. Ott aztán tényleg mindent kifejt a szerző.
Viszont találtam egy újat, amire azért felkaptam a fejem. A klisék megdöntése. És itt nem arra gondolok, hogy megírnak egy történetet a „csak azért se” vagy „csak azért is” hozzáállással. Azaz igazi klisédöntés, amikor a történet alakul így. Amikor le vannak fektetve egy jól kidolgozott világ játékszabályai, el vannak helyezve a helyek, események és szereplők, aztán dobunk két hatoldalú kockával. Az eredmény nem lesz egy, ahogy hetvenhárom sem, akármilyen hősies a főszereplő, vagy akármennyire igaz az ő szerelme. És miért van ez így? Mert ez a szabály, amikhez a szerzőnek tartania kell magát, különben a saját szájából csinál segget. (Tudom, ez nagyon nehéz, de gyakran nem is törekednek erre.) És ha közben úgy jön ki a lépés, hogy egy hatalmas klisét darál be a következetesség és történet oltárán, az csak jó lehet. Mert van bátorsága hozzá, hogy elszakadjon a megszokottól. Leírja/leforgatja, aminek történnie kell, és nem ijed meg attól, hogy „de ez nem így szokott lenni, mit szólnak majd”.
Mindez a Hyperion Bukása című könyvnél fogalmazódott meg bennem. Már eddig is sejtettem mindezt, de most kristályosodott ki. A következők során:
Képzelj el egy intergalaktikus háborút. Roppant hadihajó flották néznek farkasszemet, köztük emberéletek milliárdjai. Stratégia, tervezés, technológiai verseny, ideológiák összecsapása. És döntéshelyzetek. Rengeteg kemény, kockázatos döntés. Nincs helyes megoldás, csak kisebb és nagyobb veszteség, de azt sem lehet látni, hogy melyik-melyik. És ki az, aki ezekben a helyzetekben irányít? Kin múlik minden? Kinek van itt szava?
Hát nem a bátor, fiatal, alacsony rangú hősnek. Megteszi, ami tőle telik, de nem tud olyan helyzetbe kerülni, hogy eldöntsön egy ekkora volumenű konfliktust. Még akkor sem, ha az elnök kinevezi nukleáris lótifutivá. Ellenben magával az elnökkel, aki született diplomata, nem retten vissza semmilyen eszköztől, ha az emberiség szabadsága a tét. Manipulatív tervező. Vagy ott vannak a tábornokok és az admirálisok. Vaskalapos, kövér, tokás, karót nyelt, szűklátókörű katona tisztek. Ők azok, akik a történetekben tipikusan meghozzák a rossz döntéseket, majd a baka kioktatja őket és rendbe hozza amit elcsesztek. Saves the Day!
Na de nem itt! Mert a bakának nincs beleszólása. Rá sem nézhet azokra a körökre sem, ahol a döntéshozatal legalacsonyabb szintjei vannak. A baka feladata minél hasznosabban feláldoznia azt a keveset, amije van. A nagyok pedig meghozzák a súlyos döntéseket. Bátran, keményen, számolva azzal, amivel tudnak. És ennél a könyvnél ők azok, akik eldöntik a jövőt. Ők mentenék meg a napot, ha meg lehetne. De mint már írtam, nincs helyes megoldás. El lehet veszteni mindent és majdnem mindent. Meglépik, amit meg kell.
Nagyon sok minden mellett többek közt ezért is  hatalmas író Dan Simmons. Ja igen, és azért álltam le a jó részek kimásolgatásával, mert nincs kedvem begépelni az egész könyvet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.