Túl sok élmény, túl sok mesélni való. Azért megpróbálom leírni.
Költöztünk: leginkább csak az jut róla eszembe, hogy végre túl vagyunk rajta. Halálos cipekedés, harminc kilóval lépcsőzés, dobozok, rekeszek, zacskók, izzadtság, sajgó karok és lábak, de megérte, mert egy jó helyet találtunk. Egyre otthonosabban érezzük magunkat. Rixi már most meghódította az egészet. Én ég zavart vagyok a „kimegyek a konyhába”-dologtól, de ő már minden zugot ismer. Vannak még mit rendbetenni, de most lesz rá időnk, mer még két szabad hetünk van.
Festettünk: az előző albin csináltunk egy tisztítótűz festést. Erről nem is akarok többet mondani. Köszönjük a segítséget.
Utaztunk: Én, Évi, Lacik és Meszi bepattantunk egy kocsiba és nyakunkba vettük a világot. Csütörtökön indultunk, Szlovéniát ledaráltuk. Délután elértük Triestet. Egyik Laci szavait idézve (amiket félmeztelenül süvöltött az utcán): „To The Beach!”. A tengerben úsztunk, fasza volt. Este vadkempinget terveztünk a tengerparton. Sokáig tartott, mire találtunk megfelelő helyet. Egy kis zugon át egy öbölbe jutottunk. Sötét volt már, de sátrat vertünk, vacsoráztunk és boroztunk, hogy ne féljük. Reggel tudtuk meg, hogy Laguna del Mort volt a hely neve. Oké- mondtuk, és visszamentünk egy homokos tengerpartra, megint úszni, és a tusolónál tusfürdővel lecsapatni az út porát.
Délután Velence. Nem írom le, hogy milyen volt, mert teljesen feleslegesnek érzem az áradozást. Kis utcákban bolyongtunk, de azért megnéztük a „kötelező” látnivalókat is. Este Trento, szálloda, puha ágy, meleg zuhany. Reggeli után továbbmentünk a hegyekbe. Mellettünk voltak a felhők, miközben halálos szerpentineken haladtunk, közel háromezer méterig, közben hegyi patakok. Olasz-Svájc-határ. A kilátás leírhatatlan. Svájc olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Barátságos, zöld, békés. Az estét tó melletti, hegy oldalában levő vadkempinggel töltöttük, megint csak Olaszországban. Tüzet raktunk, szabadba kakáltunk. Vasárnap ledaráltuk a haza utat, nem tudom pontosan, de kb. 700 kilométer lehetett. Élmény, élmény. Még most is a hatásuk alatt vagyunk. Egy életre szóló kaland volt.Valószínű, hogy nagyon bénán és nagy vonalakban írtam le ezt az egészet, de tényleg csak vázolni akartam a történteket. Sajnos nem tudom visszaadni azt az érzést, hogy huszonnégy órán belül sikerült leégni a tengerparton és hógolyózni a hegyekben.

A szabadság további részét úgy tervezzük, hogy pöffeszkedünk, barátokkal találkozunk, Iszunk párszor, lakásavatót rendezünk, olvasunk (nyakig vagyok a Trónok harcában), megcsinálom az új blogom, és ami jön még.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.