Kezdetnek ne menjünk el a tény mellett, miszerint ez a harmadik rész. Az első kettő  kötet (A pusztítás magja, Ördögöt a falra) nagyban különbözik a mostanitól. Azok egy-egy nagyobb lélegzetvételű történetet meséltek el. Az elsőben egyfajta eredettörténetet kaptunk, leginkább Hellboy világunkra csöppenésének mikéntjével ismerkedhetünk meg, illetve elkezdi az okok felszínét kapargatni, de nagyon okosan nem varr el minden szálat az író (Mike Mignola), sőt! A záró képsorok egyenesen zseniálisan vészjóslóak, ahol egy marék okkult náci tiszt ébred fél évszázados hibernációjából. Velük küzd meg Hellboy és a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal a második részben. Sok flashback, ahol a rosszfiúk és - lányok múltjának homályos részleteibe nyerünk bepillantást, Raszputyin szelleme ahogy szervezkedik, Lovecraft-i borzalmak (Ogdru Jahad – az Ősi Nagyok, akik vissza akarnak térni világunkba pusztítani) és kezd előjönni Mike Mignola legnagyobb erőssége, hogy létező mondákat és folklórt szőjön a történeteibe. A harmadik kötet erről szól.
Kisebb, különálló történetek, ahol tökéletesen keveredik különböző nemzetek mondavilága saját agyszüleményeivel. Nem erőltetett, nem mesterkélt, nem a létező megerőszakolása, hanem annak kompromisszumos felhasználása, ahol tökéletesen tiszteletben tartja az eredetit és mély alázattal bánik vele. A novellák elején hivatkozik is szépen, hogy melyik motívumot honnan is szedte. Itt egy orosz meseszereplő, ott egy ponyvaregény a hetvenes évekből, vagy szimplán egy népmese. Fontos a hivatkozás. Ha átveszel valamit és nem hivatkozol rá, az lopás, ha utalsz az eredetire, akkor máris kemény kutatómunka. És itt tényleg ez van a háttérben. Amikor például vérfarkas-történetet akart írni (Szentágost Farkasai) előszedett egy ír legendát, amiben Szent Patrik pogányokat átkoz meg, hogy hét évente változzanak farkassá. Innen már adja magát az egész.
Többek közt az nyűgözött le még, ahogy szembeállítja a pogány hitvilágot és a keresztény vallást, mégsem lesz történeteiből egy skizofrén vicc, Mignola inkább szépen kihasználja a hatalmas ziccereket, amiket ez a helyzet nyújt számára. Erre az egyik példa az első történet, A tetem. Hellboy vállalkozik rá, hogy visszaszerez egy kisbabát, amit a föld gyermekei raboltak el (tündék, koboldok, kísértetek, nagyjából minden, ami az ír mitológiában létezik) mivel fajtájukból száz éve nem született gyermek. Kell az utód. Végül hősünk egyezséget köt velük. Visszakapja a csecsemőt, ha eltemeti a koboldok egyik barátját, a piás és hazárdőr Tam O’Clanniet Killarneyból. Miért nem tudják ők eltemetni? Mert ez a helyre legény, Tom biz’ keresztény, keresztény temetőbe pedig nem léphetnek a tünde-népek. Így hárul Hellboyra a feladat, hogy egy hullával a hátán bandukoljon éjjel a zöld dombok közt és találjon egy régi templomkertet. Múlt és jelen, technika kontra természet. Figyelem, bármikor jól jöhet: a föld gyermekei irtóznak a vastól, mert az iparosodással kezdtek hanyatlani. Az ember megteremt magának mindent, a természetet pedig lassan elfelejti. Több jelentéstartalom, több dimenzió. Képregény biza!
Akadnak olyan történetek is, ahol régi utalásokra tér ki (A Baba Jaga) vagy megkezdett mellékszálakat folytat. Ilyen a leláncolt koporsó, ahol tovább göngyölíti Hellboy származásának kérdéseit, vagy a Bosszús kolosszus, ahol egy, a második részben kezdett történetet visz tovább.
És ezek mellett jut idő és energia a poénos kikacsintásokra is, amik csak egy-egy név vagy fél mondat, de teljesen rápörögsz és kuncogsz, hogy „Na, arra is kíváncsi lennék!” (Kiotói óriás vámpírmacska; A nyugat-virginiai Molyember; „Kölcsönkaptam” a Vatikán Könyvtárából; stb.)
A rajzok terén sem panaszkodhatunk, Mignola itt is brillírozik. Szemet gyönyörködtetőek, néhol melankolikusak, néhol epikusak, néhol meg szimplán hibátlanok. Ha lenne rá pénzem, Hellboy képregényekkel tapétáznék ki nagyon nagy falfelületeket, vagy óriás graffitiket csináltatnék belőlük. Megnézném a farkassá alakuló William Grenniert egy toronyház oldalán, ahogy harminc méterre magasodik a város fölé.

Zseniálisan szórakoztató, lendületes, intelligens és sokat tanulhat belőle az ember. Ha nem is igaz történetek, de igaziak! Benned maradnak, viszed magaddal minden nap. És ha mögéjük nézel, még többet kapsz tőlük!

Nemrég éltem egy hasonlattal, miszerint a Twiligth papírmasé, festék és levegő csupán. Ezen a vonalon maradva a Hellboyt vérből, csontokból, súlyos kövekből és réges-régi mesékből kovácsolták.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.