KNÁÁÁ!

2010.02.05. 09:25

Ahoy kis tengerészek! – ez csak úgy jött, ne kérdezzétek. A tegnapi italozással kezdeném. Az Akácfában iszogattunk, szerencsére nem jött rám a roham, hogy „igyunk rövidet”, így egész jól vagyok. Bár most belegondolva beugrott, hogy volt két gin-tonik is, de az nem az én hibám. Voltak plusz vendégek is, bajai arcok. Egyikük a Kohi, aki meglepetésszerűen feljött, hogy… igazából nem is tudom miért, de mindegy. Ittunk, aztán kész. A másik egyed ugyancsak Bajáról, előttünk végzett, annyira nem tartottam vele a kapcsolatot, de most reméljük ez változni fog, mert teljesen rendben van. És munka után Ívi is beugrott.
Ma szabin vagyok, de ezt már jeleztem párszor. Sok a dolgom, el kell pakolni, takarítani, ezt a bejegyzést befejezni, stb.
Végül úgy alakult, hogy kocsival megyünk Lópokrócra Tótkomlósra, ami azért jó mert gyorsabb, kényelmesebb, olcsóbb. Holnap koránkelés, pálinka, döfés, pálinka, trancsírozás, pálinka, pálinka… pálinka, reggelizés, feldolgozás, pálinka, ebédelés, alvás. Ennek jegyében fogadjátok szeretettel az alábbi remekművet, amit a Pozor.hu –ról loptam, nem mondom, hogy pofátlanul, mert legalább belinkeltem őket. Vasárnap vagy hétfőn találkozunk, kívánjatok jó disznólkodást.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandokanagyvarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr211731044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hayna 2010.02.05. 17:57:40

Ééééviii! Ív, Ivy!
Szólj már a családodnak, hogy ne adjanak a Jacának pálinkát, árt neki!
Ha jóban akarsz velem lenni... És miért ne akarnál???

LacKoLa 2010.02.05. 22:09:40

ááá ez a zene :D szétb*sz teljesen

mildyke 2010.02.06. 00:18:43

Anno, mikor először ajánlottad e csodálatos nótát (vmikor ősszel), néhány ismerősömet megajándékoztam a linkkel. Túl bátor voltam. A komment szóban hangzott el, így méginkább elgondolkodtatott: "Drága kicsi csillagom, te nem vagy normális, ezt mindig tudtuk" :)

Admiralilles · http://kalandokanagyvarosban.blog.hu 2010.02.07. 22:12:04

@Hayna: Nem én, és nem is Évi dönti el, hogy mikor iszok és mikor nem, te meg végképp nem döntheted el. És én ilyet soh nem írtam, hogy: "Ivy". De azért puszillak.

Zsozsiszo 2010.02.09. 17:09:16

Egy disznóvágás csakis pálinkával a legjobb!
süti beállítások módosítása