Végre befejeztem. Már régóta esedékes volt, ezt nézzétek el nekem. Sokáig csak körvonalakban láttam a dolgot, de ahogy belemerültem, egyre jobban letisztult minden és elég sok minden jutott még eszembe. Amint sejthető még egy rész lesz és akkor körbe is értünk.
Az első rész itt.
A második pedig itt.
És akkor a harmadik:

Rengeteg időt vesztegetett el, mire magához tért az önsajnálatból és rájött, hogy mit is kell tennie. Koszlott motelszobájában feküdt, üres üvegekkel körülvéve. Egyik cigarettáról gyújtotta a másikat. Ekkor már nem tudta, hogy milyen nap van és már nem is érdekelte. Ahogy nézte a bent rekedt füstöt, egy szó jutott eszébe. Bosszú! Innen már egyenes volt az út, hogy magához térjen az önsajnálatból. Lezuhanyozott, megborotválkozott és szép lassan, fokozatosan kijózanodott. Tiszta ruhákat vett magához. Kisebb negyvenötösét elrejtett az övében és kijelentkezett a motelből. Kilépett a forróságtól vibráló utcára és megpróbált visszaemlékezni, hogy hol is hagyta a kocsiját. Fogalma sem volt róla, ezért leírta és gyalog indult egy használt kocsi kereskedéshez, útba ejtve egy bankot.
Tudatos énjéhez való visszatérését követte a tervezés. Felvette a kapcsolatot azzal, aki nélkül nem teljesítheti be küldetését. Egy északi kisvárosban talált rá. A parkban, a tó mellett etette a kacsákat és közben párhuzamosan újságot olvasott. Néha az újsága fölött a pereces irányába kacsintgatott, majd elővett egy háromszög szendvicset a zakózsebéből és elfogyasztotta. Szürke, kopaszodó kisember volt, a világ legjelentéktelenebb arcával. Egy idegen könyvelőnek, adótanácsadónak vagy biztosítási ügynöknek nézhette volna, de a Kapitány pontosan tudta, hogy ki ő és milyen hatalommal bír. Neki ajánlotta szolgálatait, a kisember pedig örömmel fogadta, mondván: „Rám sohasem figyeltek. Mindig csak jövök és megyek. Gyakran észre sem vesznek.”
Mintha mindez évekkel ezelőtt történt volna. Pedig csak hetek, hónapok teltek el. Ez idő alatt a Kapitány és emberei sorra kapcsolta le Nyár kisebb-nagyobb főnökeit, és füstölte ki a támaszpontjait. Jól megszervezett akciók, vérprofi végrehajtás. Mindig ott, ahol nem számítottak rá, mindig a leggyengébb ponton. A kisembernek nem volt nagy része mindebben, a jelenlétét leszámítva. Csak kellett egy ügy, amit zászlójukra tűzhettek. Ez lett az Ősz. Ő sütkérezett a dicsőségben, a katonák pedig tették a dolgukat, míg a Kapitány színes vonalakkal átszőtt térképén már csak egy gombostű maradt.

- Itt lesz. Már csak itt lehet.

- Honnan ilyen biztos benne? – kérdezte Ősz.

- A vonalak, amiket berajzoltam. Ezek erővonalak.

- És?

- Nyár ezeket használja. Ezeknek a találkozásán voltak a támaszpontjai. Ezeken kell lennie, hogy kifejthesse hatalmát.

- Már egy ideje üldözzük és ezt ő is biztosan tudja. Mi van, ha elmenekült? – a Kapitány egy köteg papírra bökött az asztalon és úgy kérdezte:

- Maga szerint mik ezek?

- Kifestők?

- Időjárás jelentések. Nem tudtunk az összes vonalról, de lassan minden összeállt. Minden egyes táborral egyre több vonal helyét tudtuk meg, amik az újabb táborok pozicionálásában segített és így tovább. Természetesen mindez kiegészítve a napi csúcs és középhőmérsékletekkel. A mostani előrejelzés picit gyengébb, mint én számoltam, de minden arra mutat, hogy Nyár még ott van. Valószínűleg beásta magát és ránk vár.

- Megtámadjuk?

- Mi mást tehetnénk? Nem fogja könnyen megadni magát, de meg kell tennünk. Túl vagyunk szeptember közepén. Itt az ideje, hogy ön jöjjön. Elkapjuk és elzárjuk a rohadékot.

- Ez tetszik – mosolygott Ősz. – Ez nagyon tetszik. – Egy ideig csendben nézték a falra kifeszített térképet, miközben csak a légkondi duruzsolt a szobában.

- Már csak egyvalamit nem értek. Honnan tud maga ezekről a vonalakról, ha én sem ismerem őket? És hogyan tudta mindezt kiszámolni? – A Kapitány rávillantotta ritkán látott mosolyát:

- Van egy régi barátom. Egy könyvtáros.

A beszélgetés óta három végtelennek tűnő nap telt el csapatösszevonással. Minden katona és egyéb entitás Nyár menedéke körül gyűlt össze, ami cseppet sem tűnt egy megtört hadúr földbe ásott bunkerének. Az ötvenkilenc emeletes felhőkarcoló tükröződő üvegfalaival csillogó kolosszusként emelkedett a sereg fölé, akik a környező hotelekben, lakásokban és furgonokban várták az összecsapást. Amikor a kapitány és Ősz a helyszínre érkezett, egy magas rangú tiszt fogadta őket.

- Mindenki a helyén. Csak a parancsra várunk! – közölte tisztelgés után.

- És a légi forgalom? – kérdezte a Kapitány

- Három napja ellenőrizzük, erről a szelek, viharok és esők gondoskodnak. Senki sem érkezett vagy távozott, mint ahogy más úton sem.

- Nagyszerű. Mindenki tudja a dolgát?

- Igen, uram!

- Akkor felkészülni. Fél óra múlva támadunk.

A kapitány golyóálló mellényt öltött magára, betárazta automatáját a speciális lövedékekkel, megigazította az irányzékot és kiadta a parancsot. A katonák minden bejáraton egyszerre özönlöttek be. A környező épületek tetejéről több tucat kötélpályát lőttek át a falakon, hogy az emeleteken is közvetlenül tudjanak támadni. Ősz katonái, adták a légi támogatást. A szelek pillanatok alatt körbe tudták süvíteni az egész épületet és azonnal felmérték a terepet, amint áttörtek az üvegek. A Kapitány a főbejáraton át vonult be válogatott embereivel és Ősszel. A minimális ellenállást azonnal legyűrték. Szinte fedezéket sem kellett keresniük, olyan hevenyészett volt az ellen. Ez így túl könnyű – gondolta a kapitány.

- Jelentést kérek – mondta a rádióba.

Az egységek sorban bejelentkeztek, mindenhol ugyanazt tapasztalták. Minimális védelem, csak azok a katonák, akiket kívülről is láttak. Itt valami nincs rendjén.

Eltartott egy ideig, mire feljutottak a lakosztályba, mivel lépcsőzniük kellett. A támadás előtt egy elektromos viharral minden áramellátást blokkoltattak, így a felvonó sem működött. Mire felértek, már biztosítva volt a terep, csak katonáik lézengtek az elegánsan berendezett luxuslakosztályban.

- Sehol senki uram, csak ezt a lemezt találtuk – nyújtotta egy katona a Kapitány felé. – Mi lehet ez az egész? – töprengett a Kapitány. – Csapda? Talán aláaknázta az épületet? Nem. Ha Ősz meghal, neki is vége, ez a szabály. De akkor mi folyik itt?

- Van itt valahol egy lejátszó?

- Áram nincs, de találtunk egy hordozhatót.

A Kapitány letette a dohányzóasztalra, elindította és hátrébb lépett, hogy mindenki láthassa.

Egy középkorú fekete férfi volt a képernyőn. A háttérben tengerparttal és pálmafákkal, ő pedig ehhez öltözve, koktéllal a kezében. Nyár.

„Végre eljutottatok a lakosztályomba, gratulálok nektek, bátor harcosok! Külön köszöntöm testvéremet Őszt és a nemes lelkű Kapitányt. Hogy van Tavasz? Sajnálom, hogy nem fogadhattalak titeket személyesen, de sajnos elcsábított ez a trópusi paradicsom, és a raboskodáshoz sem volt túl sok kedvem.
Ne értsetek félre, nem haragszom rátok, ti is csak teszitek, amit tennetek kell. Sőt mi több, hálás vagyok nektek. Már régen nem tudtam ilyen sokáig és ilyen könnyen fenntartani befolyásomat, hála neked, öcsi. Bizony, ez történik, ha valaki katonásdit játszik, ahelyett, hogy a dolgát tenné. Hogy mindezt megháláljam a Kapitánynak, aki kitalálta ezt az őrületet, készültem egy kis meglepetéssel, aminek híre hamarosan eljut hozzá, ha minden jól megy. Legyen mindenkinek szép napja, jövőre találkozunk!” – és a felvétel véget ért.

- Mit jelent ez? – törte meg a csendet Ősz.

- Azt, hogy rábasztunk. Szerintem már hetekkel korábban elmenekült – mondta a Kapitány fásultan.

- Neeeem! – csapott az asztalra egy magas rangú entitás, a Kitartó Őszi Eső. Ahogy szürke ökle többször is a lakkozott fához csapódott, olyan hangot adott ki, mintha egy köteg átázott ruhát vágnának a falhoz. Kitartó Őszi Eső testvérét, Futó Nyári Záport akarta legyőzni. Most csalódottságának adott hangot, hogy az elmenekült előle. Ők ketten olyanok voltak, mint ugyanaz az ember, csak a sors más-más oldalán. Mint egy testvérpár, akik közül az egyiknek mindig minden sikerül a legkisebb energia befektetéssel, a másiknak viszont a legkisebb dolgokért is keményen meg kell küzdenie. Mintha az egyik híres rocksztár lenne, akit mindenki szeret, a másik pedig parkolóőr, akit mindenki gyűlöl. A parkolóőr természetesen mindezért ki nem állhatja a rocksztárt, a rocksztár viszont ezt észre sem veszi, annyira jelentéktelen a másik. A Kapitány ekkor döbbent rá igazán, hogy rossz oldalra állt. Ez bizony a vesztes oldal. Miután Kitartó Őszi Eső felfelé hulló csapadékként távozott a plafonon át, a többi katona is elkezdett elszivárogni, ki sétálva, ki zuhogva, ki süvöltve, néhányan pedig csak elpárologtak, mint a köd.

Ketten maradtak a lakosztályban. Ősz csalódott arcát megint a Kapitány felé fordította:

- De nem arról volt szó, hogy itt kell lennie?

- Tévedtem. Úgy néz ki elég, ha mindenki azt gondolja, hogy Nyár itt van. Ez is elég volt neki. A legjobb, ha most megy és rendbe hozza, amit én elrontottam.

- Megpróbálom. Nem tudom, képes leszek-e rá. És ön mihez kezd most? 

- Fogalmam sincs, talán… – a bevágódó ajtó félbeszakította. Egy megviselt állapotú futár rontott be. Némi lihegés után remegő hangon szólalt meg:

- Megtámadtak minket, uram! Megpróbáltuk visszaverni őket, de nem maradtunk elegen! Mindenkit megfagyasztottak, vagy még rosszabb. Őt is elvitték – itt már zokogott a futár.

- Kik? - kérdezte Ősz zavartan. - Mi történt megint?

- Megkaptuk Nyár meglepetését. – Közölte a kapitány tényszerűen. – Tél közeledik és nála van Tavasz is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.