Sokat gondolkoztam rajta, hogy hogyan ölhetnénk meg a telet, erre jutottam:

- Tehát egyszerű: figyelemelterelés, behatolás, megrémítés. Megszerezzük, amit akarunk, teszünk róla, hogy ne tudjanak követni és lelépünk. Amire figyelünk: Nem használunk neveket, nem vesszük le a maszkot, figyelünk egymásra, spórolunk a lövedékkel. Van kérdés? – Egy kéz emelkedett lassan.
- Igen?
- Hogy néz ki? Mármint Ő? - A kapitány elmosolyodott, majd egy kis gondolkozás után azt mondta:
- Tudod, hogy néz ki a Télapó?
- Persze!
- Alapból olyan, csak nem egy kedves öreg bácsi, hanem egy szadista állat, aki a többszörös életfogytiglant üli, jobb nem is tudni, miért.
Minden tervrajzot és jegyzetet összegyűjtöttek, behajítottak a lángoló fémvödörbe. Megvárták, hogy elaludjon és némán heten hét irányba indultak.  

Tél hátradőlt fekete, bőr főnöki székében. A mozgó alkatrészek meg voltak fagyva, ezért úgy nyikorogtak, mintha valaki késhegyet húzna a táblán. Senkit sem zavart a tanácsteremben. Lábai a hosszúkás, ovális asztalon hevertek keresztbetéve, egyik kezében kimutatások, másikban szokásos jegeskávéja cukor nélkül, hogy mindig éber legyen, mint a Halál, fagyos legyen, mint a Halál és keserű legyen, mint a Halál.  Egy ideje tervezte már ezt a fúziót a két cég között.
Miközben nézte a számokat, néma csend honolt a tárgyalóasztalnál, csak a szék csikorgott a hintázástól. Fagykísértetek, jégdémonok és hóemberek meredtek maguk elé. Vajon győzelem vagy bukás? A köteg papír nagyot puffant, amire mindenki felkapta a fejét.
- Uraim – hosszú szünetet tartott, akár egy inkvizítor, majd: - Ezt már szeretem! – Egy emberként könnyebbült meg az igazgatótanács, néhol egy kis hólé folyt a földre. - Gratulálok, jók a számok, szép munka! A mínuszok, a jég, a szél és azok a hóviharok, semmire sem lehet panaszom, csakígy tovább. – Itt már mindenki mosolygott. – Mert miért is fontos, hogy végezzük a munkánkat? – tette fel a költői kérdést. Felállt és belekezdett szokásos szónoklatába az egységről, a felsőbbrendűségről és a többiek leigázásáról. – Hogy beférkőzzünk a fejekbe, jeges ujjainkat szívük köré fonjuk és megmutassuk, ki az úr az évszakok között! Mert mi vagyunk a legjobbak! Mi vagyunk a felsőbbrendű évszak! Ezért van szükségem rátok. Ti képviselitek mindazt, amit én, amit a Tél jelent. Amikor egy jégfantom befagyaszt egy tócsát és azon elcsúszva egy nyugdíjasnak combnyaktörése lesz, az nem csak a jégfantom érdeme, az mindannyiunk érdeme! Így van ez akkor is, amikor egy lavinaóriás maga alá temet egy hegyi várost. Együtt, egymásért, értem. Ez az egység. El kell tipornunk a Nyarat, a Tavaszt, az Őszt, mert mi vagyunk az egyetlen, igaz, a teremtő által kiválasztott… - ez a mondat félbeszakadt. Megszólalt a riasztó. – Ez meg mi a franc? Képernyőt! – A háta mögötti fal átfordult és egy gigantikus monitor jelent meg a helyén. – Tavaszi kabát? Sál és sapka nélkül? Ezt hogy gondolják? És több helyen is? Mindenkit kiküldeni! Ne nyugodjatok, míg nem lesz minden lázadónak tüdőgyulladása! Mozgás! Mozgás!
A tanács egy része elrohant, a másik része telefonált, vagy vadul támadási terveket kezdett el ott helyben kidolgozni laptopján.
Az operatív műveletek már vagy húsz perce zajlottak, a katonák nagy része kirajzott az erődből, Tél mindvégig a hatalmas kivetítőt bámulta hátratett kezekkel.

A tanácsterem kétszárnyas ajtaja felrobbant, mindenfelé szálló jégszilánkok és hódara kíséretében. Ebben a pillanatban a vékony jégből készült ablakok is berobbantak, mind a hármon egy-egy alak hintázott be. A tanács még nem tért magához az ijedtségtől, máris katonai bakancsok rugdalták és taposták őket vissza a földre.
- Lentmaradszakurvaanyád!
- Hasalsz, bazmeg, hasalsz, vagy nem kelsz fel többé!
- Lentmaradszköcsöglentnmaradsz!
- Meg ne próbáld, még csak ne is gondolj rá! Szét a kezeket! Hassal le! Nem érted?
Tél állva maradt. Nézte, ahogy a fehérkabátos, fehér sí maszkos katonák rugdalják az embereit és üvöltöznek velük. Leginkább az bántotta, hogy valószínűleg ezek tehetnek arról, miért nem mondhatta végig lelkesítő monológját. Az egyik katona rögtön felé indult, fegyverét a szeme közé szegezve:
- Helló! Bocsánat, hogy így hívatlanul állítunk be, igaz te is így szoktad.
- Nagy hibát követtek el fiúk!
- Nem! Te követtél el hibát, hogy nem fogtad a pereputtyod a múlt héten és nem álltál odébb. – Tél egyre idegesebb lett, leginkább azért, mert egy apró kis emberke letegezte.
- Nem tudtok ártani nekünk, az emberi fegyvereitekkel!
- Gondolod? – A kapitány oldalra nyújtotta karját és tüzelt egy jégtábornokra. A fegyverből szinte tömör, sárga, ragyogó sugár csapott ki surrogó hang kíséretében. A fagytábornok helyén csak egy olvadt lyuk maradt. – Szolár fegyverek, faszfej! A nap tiszta ereje! – Tél lassan felemelte a kezeit. Csak most jutott eszébe, hogy megnézze, hányan is törtek rá. Három az ablakon kézifegyverekkel és egy, aki berobbantotta az ajtót, egy hatalmas, oldalára csatolt ágyúval. A fegyverek hülyén néztek ki. Mindegyiken tükrök, ernyők, gömbök és csövek, de sajnos hatásosak, ahogy ezt bemutatták a tábornokon. Az ágyús a folyosót ellenőrizte, két katona a túszokat, a - feltételezhetően – vezetőjük pedig ismét Télre szegezte fegyverét.
- Akkor ennyit a bemutatkozásról! Mi a kód?
- Nem tudom, miről beszél. – A kapitány néhány centivel lőtt egy kisebbet Tél füle mellett, felrobbantva a kijelzőt.
- 80330555.
- Ego mániás vagy, de ennél azért okosabb. Mi az igazi kód?
- 54553816. – a kapitány egyik kezét a füléhez emelte, és azt mondta:
- 54553816.

 Az erőd alaksorában, egy rejtett folyosón a víztócsák között három katona várakozott idegesen egy számzáras páncélajtó előtt. Az egyikük megszólalt:
- Vettem! – Beütötte a kódot, mire az ajtó egy kattanással kitárult. – A kód jó. Bemegyünk!
Ketten bementek, míg egyikük kint őrködött. A páncélajtó mögött egy cella volt. A sarokban egy alak kuporgott ijedten és dideregve.
- Ne féljen, hölgyem, kiszabadítjuk. – Ráterítettek egy pokrócot és felsegítették.
- Megvan amiért jöttünk, elindulunk. – mondta a katona fülre tett kézzel.  

- Vettem, pár perc és indulunk mi is. – Nyugtázta a kapitány. – Látja, így, hogy okosan viselkedett, nem esett senkinek baja. – Ránézett a tábornok helyén maradt lyukra, ami kezdett visszajegesedni. – Leszámítva őt.
- Ezt nem ússzátok meg!
- Dehogynem. És jópofát fogsz hozzá vágni, mert te is tudod, hogy igazunk van. Lejárt az időd, és amit tettél, az illegális.
- De nekem van igazam!
- Nem! – üvöltött rá a kapitány. - Egyensúlynak kell lennie. Kitomboltad magad, most más jön.
- Főnök, menni kéne – szólt a bejáratnál őrködő katona. A folyosó végén mozgolódás támadt, Tél katonái hordozható fedezékeket raktak ki és lőállásba helyezték magukat. Az ágyú tüzelt, a hatalmas tömör napsugár átrendezte a falakat, miután a katonákat és a fedezékeket semmivé párologtatta. – Nem töltődik fel időben – panaszkodott az ágyús.
- Semmi gond, úgyis végeztünk.
Minden katona az ablakokhoz ment és kiugrott. A kapitány maradt utoljára. - És remélem, nem kell, hogy visszajöjjünk! - Visszanézett és ő is követte az embereit. Sorban egymás után nyíltak az ernyők, alattuk hótalpas robogókon suhant az alaksori alakulat rejtélyes utasukkal. Egészen egy rejtett tankig mentek, majd mind beszálltak. A nő kifakadt:
- Mit tettek? Azaz állat utánunk fog jönni! Megöl mindenkit!
- Ne aggódjon, mindenre gondoltunk. Kapcsoljátok be! 

Az erőd körül tucatnyi gigantikus hangszóró emelkedett ki a hóból. Egyszerre szólalt meg belőle Courtney Love Sunset Stripje, a Sweet Home Alabama, Lovin Spoonful: Summer in the City és a Sunny Hours – Long Beach Dub Allstar. Tél még órákkal később is üvöltözött megrepedezett falú erődítményében.

- Megnyugodott? - kérdezte a kapitány a nőtől pár óra múlva. – Hogy érzi magát?
- Köszönöm, jobban – mondta a nő. Forró bögre ír kávét szorongatott, hátán három pokróccal. – Köszönök mindent, maguk nagyon kedvesek hozzám.
- Igazán nincs mit. Szívesen tettük.
- Fog kelleni egy kis idő, hogy összeszedjem az erőmet, de most már semmi sem tarthat vissza. Hogyan hálálhatom meg?
- Gyógyuljon meg minél előbb.
Tavasz elmosolyodott és csilingelő hang kíséretében ruháján egy árnyalattal kevésbé voltak szürkék a levelek és virágok.

Ha megölni nem is tudjuk, de azért legyőzhetjük a Telet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.