Előítéletesek vagyunk. Igen, te is! Még akkor is, ha azt gondolod, hogy nem. Sokáig én is azt hittem magamról, hogy: „Én aztán nem írok le senkit külső jegyek alapján.” Aztán rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Amikor egy hajléktalan közelít, tudom, hogy pénzt vagy kaját tarhál. Félrenézek, még mielőtt odaérne, vagy elkezdem begyakorolni a lerázó szövegemet: „Bocs, nem. Bocs, nem. Bocs, nem.”
De igazából nem baj, hogy előítéletesek és gyanakvóak vagyunk. Ezt a képességet évezredek alatt tökéletesítettük, mert kellet a túléléshez. Látom magam előtt a jelenetet, ahogy a törzs vadászai a bokrok közül figyelik a behatolókat.
- Ezek ellenségek, Krum!
- Miért lennének ellenségek Brog?
- Mert mások. Nem olyanok, mint mi.
- És ettől már ellenségek? Nem viselkedhetsz így! Nyitottnak kell lenned mindenkivel szemben! Ezt figyeld! – Krum felállt, széttárta karjait és széles mosollyal elindult az idegenek felé. Az idegenek hatalmas kövekkel verték szét a fejét, de halála nem volt hiábavaló. Brog elmesélhette gyermekeinek az esetet, akik az ők gyermekeiknek, és ők is a saját gyermekeiknek és így tovább. Az előítéletes fennmaradt, a nyílt és kedves kihalt. Evolúció. Mindannyiunkban benne van ez az ösztön. Megosztom kedvenc példámat, ami lehet, hogy egy kicsit gonosz, de szerintem teljesen igaz.
Hétvége van, inni kéne egyet a haverokkal. Elballagtok egy kocsmához, amit már kinéztél. Délután tök jó helynek tűnt, teljesen korrekt berendezéssel és szolid árakkal. Viszont amikor odaértek, egy fél tucat cigány iszik bent. Énekelnek, szórakoznak, hól érzik magukat.
- Inkább menjünk máshova.
Mindenki bólint és tovább mentek. Viszont ha egy magyar társaság mulat ugyanúgy, kérdés nélkül betértek az ivóba. Vagy legalább is nagyobb valószínűséggel. Esetleg tévedek? Nem hiszem. És szerintem te sem tévedsz ebben a helyzetben. Teljesen racionális döntés a mai világban. Gonosz, de racionális.
A mai napon kellemeset kellett csalódnom egy emberben. Tipikus sztereotípia állt mellettem a villamoson, a tükenyakú. Alacsony, kövér fickó, kopasz, fuxos, tetovált, a tipikus kidobó. Olvasott valamit. Másfél oldalt ügyesen sunnyogva el tudtam olvasni a könyvéből. Nem tudtam meg, hogy mi volt az, de valami kurva jó fantasy. Mosolyogva szálltam le a villamosról. Pozitívan csalódni jó. Rájönni, hogy emberek többek annál, mint amit hittünk róluk, jó. Bár gyakrabban tapasztalhatnám.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.