Kaptam néhány negatív visszajelzést, miszerint a könyvtároskodás tök gagyi. Akkor küldeném ezt szeretettel mindenkinek!

A viharos őszi éjszakában piros, kék és egyéb fények cakkozták a sötétséget. Az öreg bérház foszforeszkáló oldaláról visszaverődtek ezek a villogó fények. A ház miatt voltak itt. Ötemeletes, körfolyosós bérház, eredetileg banknak épült az ezernyolcszázas évek derekán, majd 1907-ben átalakították lakóépületnek, ekkor húzták rá a negyedik és ötödik emeletet. 1981. október másodikán történt ott valami. Valami titkos, szörnyű, földön túli, hétköznapi ember számára felfoghatatlan. Nem kellett egy év, hogy teljesen elnéptelenedjen az épület. A lakók kiköltöztek, maguk sem tudták miért. Azóta üresen állt a ház. Annak ellenére, hogy a belváros szívében volt, senkinek nem jutott eszébe, hogy felújítsák vagy lebontsák. Egy fekete folt volt a várostervezők és befektetők számára. Még a hajléktalanok, drogosok, sőt, a galambok is nagy ívben elkerülték.
Az emberek csak elsétáltak mellette, ügyet sem vetve rá egészen 2010. október 2-a, helyi idő szerint tizenhat harmincegyig. Halványan derengeni kezdett az épület, majd egyre erősebben. Tizenhét óra huszonháromkor már megállt a forgalom a környéken. Az épület ragyogott és hullámzott, mintha egy erőtér venné körbe. Tizenhét óra huszonhétkor megjelentek az elektromos művek emberei, de nem tudtak mit kezdeni a problémával, mivel már közel harminc éve nem volt áram az épület egyik vezetékében sem. Tizenhét óra harminckettőkor a rendőrség kordont helyezett ki. Fél óra múlva elkezdték kiüríteni a környéket. Mindenkinek úgy tűnt, mintha töltődne. Energiát gyűjt, hogy robbanjon. Csak egy sejtés volt, de olyan sejtés, amire nem lehet nem odafigyelni. Sajnos a sejtésben az is benne volt, hogy nem számít, milyen messzire szalad az ember, ha ez felrobban, akkor vége mindennek. Ezért csak reménykedtek, hogy sikerül valahogy leállítani. Tizenkilenc óra tizenháromkor megjelentek az első kisülések. Neonkék villámok csaptak a közelben levő telefonfülkékbe, fákba, konténerekbe és néha emberekbe. A mentők úgy szállították el a sebesülteket és halottakat, mint felcserek a frontvonalon. A kordont kiterjesztették. Ekkor már szinte minden hivatalos szerv és hatóság jelen volt. A rendőrfőnök gondterhelten üvöltözött nyomozójával a szakadó esőben:
- Itt van a katasztrófavédelem, a titkosszolgálat, a terrorelhárítás, a tűzoltók, a tűzszerészek, a speciális alakulat és még a kibaszott közterület fenntartók is! Senki sem tud semmit! – Nagyot kortyolt felázott kávéjából, majd dühösen az épülethez hajította. A poharat szinte azonnal elhamvasztotta egy kisebb neonvillám.
- Nem tudunk mit csinálni. Nem lehet megközelíteni vagy bemenni. Ez egy halálcsapda, uram! – ekkor egy gigantikus kisülés tépte szét az egyik felettük köröző helikoptert, aminek darabjai a Dunába hullottak. Miután mindenki újra felegyenesedett, a nyomozó széttárta a karját. Felettese körülnézett.
- Az ott ki a franc? – mutatott a főnök egy ballonkabátos nőre, aki tűzoltókocsinak támaszkodva dohányzott.
- A Különleges Esetek Osztálya küldte ide, úgy negyven perce érkezett.
- Egyetlenegy rohadt embert? Azt hittem, hogy ez az ő terepük, miért nem csinálnak már valamit? – elindult a KEO embere felé és közben káromkodott magában, a nyomozó követte.
- Hé, maga! Mi a terve? Azon kívül, hogy itt bagózik? – a főnök nem tudta, de leginkább azért haragudott az ügynöknőre, mert ő maga nem gyújthatott rá. A felesége két hete a fejébe vette, hogy le kell szoknia a dohányzásról. Az egészség mindenekelőtt, természetesen. Mi lesz a következő? Tekintélyes súlyából is le kell majd adnia?
Az ügynöknő kifújta az utolsó slukk füstjét tökéletesen rúzsozott ajkai közül, elhelyezte a csikket zsebhamutartójába, zsebébe csúsztatta, majd megszólalt:
- Már intézkedtem, úton van az erősítés.
- És esetleg tájékoztatna minket is hölgyem?
- Már meg is jöttek – lökte el magát a tűzoltóautótól és indult a kordon széléhez. – Engedjék át őket! – Mutatott két öltönyt és kalapot viselő ember felé. A járőrök azonnal félretették a kordont. Egy idősebb, szemüveges ősz hajú úr fekete esernyővel és társa, a fiatal, tettvágytól égő újonc.
- Helló Józsi! Új társ? – kérdezte az ügynöknő, közben kacér pillantást vetett a fiúra.
- Igen, próbaidős. De ismerkedjünk miután megoldottuk a problémát!
A rendőrfőnökre rá sem hederítettek, de ő ezt nem is bánta. Tudta, hogy szakemberek érkeztek és örült, hogy ez az egész villogóház–ügy már nem az ő vállát nyomja. Azért nem állt félre. Kibicelt.
- Fiú, itt a lehetőség. Szerinted mivel van dolgunk?
- 720? Építészet? – kérdezte üvöltve az újonc, hogy túlkiabálja a vihar és villámlás zaját.
- Majdnem. Pontosabban! Ha jól látom egy ideje már üres ez a ház. A belvárosban. Miért van itt? – Kérdezte szigorúan a rangidős. A fiú az épületet figyelte. Hangtalanul mozgatta a száját és közben hunyorgott. Mindig ezt csinálta, ha nagyon koncentrált.
- Megvan! Műemlék! 720.44!
- Helyes. És gondolom, a hölgy szeretne bemenni, hogy hatástalanítsa. – Nézett József az ügynöknőre, aki szemérmesen bólintott. – Tehát szükségünk lesz valamire, amin keresztül bejuthat.
- Megpróbálok néhányat – az újonc a füléhez emelte a kezét – Központ! Itt Lóránt! Kérek egy 720.44 A 30-at. A, mint ajtó. – Vártak néhány másodpercet, de semmi nem történt. – Itt megint Lóránt! Legyen 720.44 K 15. K, mint kapu. – Ismét nem történt semmi. Az ügynöknő kérdőn pillantott Józsefre.
- Ne aggódjon kedveském, megoldja. – Mondta József közben az épületet figyelve.
- Akkor legyen egy 720.44 B 44. B, mint bejárat. – Újabb másodpercek teltek el. Már azt hitték, hogy megint nem történik semmi, majd hatalmas villanással egy hasadék nyílt az erőtérre, lassan egy akkora bejáratot formázva, amin egy felnőtt kényelmesen átfér.
- Ezaz! – üvöltött a fiú. Mentora alig észrevehetően elmosolyodott.
- Köszi fiúk, jövök eggyel! – vetette oda a nő, majd a tomboló vihar és csapkodó elektromos kisülések közepette berohant az épületbe a résen keresztül. Mindenki szótlanul nézte, ahogy kabátja libegő sziluettje eltűnik a bejáraton túl.
Kis idő múlva a rendőrfőnök odafordult az öltönyösökhöz és annyit kérdezett:
- Mégis kik maguk? – A fiatalabb férfi odafordult és mosolyogva annyit válaszolt:
- Könyvtárosok.
Az öreg bérház a belvárosban 2010. október 2-án, helyi idő szerint húsz óra tizenhétkor minden rendellenes tevékenységet beszüntetett. Az esettel kapcsolatos összes dokumentumot nemzetvédelmi okokból titkosították. Hivatalos állásfoglalást nem adtak ki.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.