Megint eltelt egy év, megint idősebb lettem eggyel. Közelítek a harminchoz, de még mindig nem érzem magam felnőttnek. Mitől felnőtt a felnőtt? Előrelátó, felelős döntéseket hoz? Nem úgy tűnik, hiszen elméletileg felnőttek irányítják a világot. Nem is a leélt évek számától, az biztos. Sőt, most hogy már annak kéne lennem, kezdek kételkedni abban, hogy léteznek-e felnőttek. Oké, rámondjuk bizonyos korú és státuszú emberekre, hogy felnőttek, de szerintem nem léteznek.
Amikor pici az ember és felnéz a nagyokra, arra gondol, hogy azok valami mások. És hogy egyszer majd mindenki olyan nagy lesz, és akkor minden megváltozik egy szempillantás alatt. Mindent tudni fog, nem fél semmitől és ő irányít. Aztán pislogunk párat, villanásokra emlékszünk csak az elmúlt húsz évből, mintha az eddig eltelt idő egy átdorbézolt éjszaka lenne, és azon kapjuk magunkat, hogy semmit sem tudunk, még mindig rettegünk (csak sokkal valósabb dolgoktól) és nem hogy irányítunk, hanem egy kormány nélküli autóban ülünk, ami az autópályán egyre inkább közelít a szalagkorláthoz. És ezektől a dolgoktól gonoszak, kicsinyesek, önzőek és sértettek vagyunk. Pont, mint a gyerekek. Fennhordjuk az orrunkat és kioktatunk mindenkit: „Én felnőtt vagyok, én jobb felnőtt vagyok, mint te!” Semmi.
És mindeközben buktuk a gyermeki érdeklődést, a fantáziát, a kreativitást.
Én ezt szeretném elkerülni és minél többet megőrizni abból a régi, csillogó szemű lényből, aki 28 éve ezen a napon megszületett. Továbbra is fogok rajzfilmeket nézni, álmodozni, nevetni, hülyéskedni és felelőtlenkedni, amikor csak tehetem. Tehát: Kalandra Fel!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.