Az Akácban kötöttünk ki. Megint. De nem is baj. Picit álmosak voltunk, de jól éreztük magunkat, pláne, miután megjelent a Káosz Brigád. Rég nem látott emberek rég nem hallott faszságai. És felvetődött bennem az Ősi kérdés. Nem az, hogy Kik vagyunk/Hová tartunk? Vagy mi a lét célja? Nem. Ez egy sokkal ősibb, misztikusabb, rettenetet és pusztulást, az iszonyat magvait magában hordozó kérdés. Miszerint: miért csak később jut eszembe a megfelelő válasz?

Régen ördögi vitatkozónak számítottam józanul. Részegen pedig megállíthatatlannak. Minden érv mögé odaosontam, megfojtottam őket egy zongorahúrral, a hullát levizeltem és arccal lefele elástam, hogyha esetleg feltámadna, kaparja magát a pokolig. Erre most, mikor tetemre hívtak csak hebegni tudtam és megsemmisülten kortyoltam a kivis boromat (Lehet, hogy ez vette el elmém élét? Vagy ez csak egy tünete az elhülyülésnek, nem az oka?).
Megpróbálom visszaforgatni az időt és jól odamondok. Jobb lenne élőben, de nem tudom, mikor hoz minket újra össze a sors. És szerencsére van kommentfelületünk, tehát adott a lehetőség viszontválaszra is. Szóval: en garde!
Az első téma a pozitívság blog létjogosultsága. Mi értelme van minden nap leírni, hogy megittam egy sört vagy megsimogattam Rixit? Hogyha az ember heti öt-hat napon kel korán, hogy beérjen a lélekpusztító munkahelyére, a kis alamizsnáért, akkor igenis van értelme. Ha még mindig benne lennék a négy év önfeledt gondtalanságban, amit Baján tölthettem, nem kellene a blog. Így viszont, amikor egy reggel majd ülök az ágyam szélén és megkérdezem magamtól, hogy „hová lett az életem?” akkor akár ez a blog életet menthet. Talán ez lesz az, ami elválaszt attól, hogy a fejemet a sütőbe toljam és hagyjam, hogy szépen álomba ringasson a gáz. Egy kísérlet ez a pergő napok múlandóságának megfékezésére.
A másik téma Rixi. Vagyis nem feltétlenül pont Rixi, hanem a törpenyúl. Az illető azt állította, hogy a tengerimalac sokkal jobb, mint a törpenyúl. Én ezt annyival zárnám rövidre, hogy válassz! Apró, puha, párnázott ninja tappancsok, vagy csupasz, karomban végződő patkánylábak, amik igazából a patkánylábnál is rosszabb, mert azzal legalább fogni lehet. Hagyjuk már…

Zárásul még annyit, hogy én is ezt a blogot szeretem jobban, de nem olyan könnyű minőségi tartalommal megtölteni. Szerencsére úgy érzem, az most jól sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.