Ma rájöttem valamire! A telemarketinges munka végül is olyan, mint a házaló ügynök munkája régen! Néhány filmben láthattuk már őket. A Nagy hal ugrik be hirtelen, meg a Holtsávnak az a része, amikor a gonosz politikus múltját mutatják. Ő is úgy kezdte, hogy Bibliákkal házalt, aztán később elpusztítja a világot. – Mr. King, maga vérbeli kritikus! - Járják az országot, megállnak néhány tanyán, bekopognak és előadják, hogy miért jó a termék. Megisszák az iceteát, meghallgatják, hogy milyen a termés, bezsebelik a pénzt és gyerünk tovább! Aztán valaki rájött, hogy telefonon is lehet ezt. Alacsonyabbak a költségek, egy nap nem csak három tanyára ugorhatunk be, hanem akár száz paraszttal is beszélhetünk. Több pénz! És néha ugyanúgy ránk csapják az ajtót/telefont, mint anno. Azért olyan is van, hogy beengednek. Napjában többször is megosszák velünk, hogy nem érdekli őket az internet, mert két nap múlva kioperálják a lépét, heréjét, vagy épp nincs már vissza neki több, mint pár hét. Igen, vadidegenekkel osszák meg ezeket telefonon, ha viszont az igazolványszámot kérjük a szerződéshez, akkor puffognak, hogy személyes adatokat nem adnak meg telefonon.
Ma például olyan nővel beszéltem, aki a budin ült. Mondtam, hogy nem akarom zavarni, de azért csak erősködött, hogy nyugodtan, ez eltart neki még egy darabig és amúgy sincs nála olvasnivaló. Ennyire elidegenedtek az emberek? Mindegy, csak hozzászólhassanak valakihez? Hahó, erre van a kocsma! Mi zajlik a társadalomban?
Másik egy faszi volt, hogy nem ér rá, mert éppen kigyulladt a lakása. Mondtam, hogy bocsánat, erre ő elkezd üvöltözni, hogy: „Most már mondja! Mondja! Mondja! Mondja! Mondja!” Akkor viszont hallásra és remélem, hogy leég a házad, te hülye fasz!
Nem akarok házaló lenni! Tényleg csak a technika változott, az elv ugyanaz. Basztatni sok embert, hátha valakinek pont ez kell.
Volt azért egy elgondolkodtató hívásom is a napokban, ami után nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Internetet árulunk. Kérdeztem az ügyfelet, hogy van-e számítógépe. Elmondta, hogy nincs és nem is hiányzik neki. Nemrég kiköltözött vidékre egy kertes házba. Eleget ült a monitor előtt, most viszont nagyon jól érzi magát és nagyon boldog a gépek nélkül! Láttam, ahogy ücsörög a tornácon, hosszúlépést iszik, kölyökkutyák alszanak a lábánál és süt a nap! Igen, tél közepén! Ez az élet, nem a pláza, nem a tömegközlekedés, nem a szar a lépcsőfordulóban, nem az autóduda, nem a köbcenti és a lóerő, nem a papírpoharas kávé! Szívből gratuláltam neki és további szép napot kívántam, talán azt is mondtam, hogy irigylem. Megköszönte és elbúcsúztunk. Ez után negyed órán át nem vettem hívást, hanem megfordultam és néztem ki az ablakon kinyújtott lábbal, tarkóra tett kézzel, mintha én is egy kertben lennék. Bámultam, ahogy fújja a fa ágait a szél és vigyorogtam. Ezt kéne…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.