Atommásnapos vagyok. Lehet, hogy már írtam, de szeretek másnapos lenni. Nem azt, hogy fáj a fejem, hányingerem van és megy a hasam, hanem a másnapos napokat. Ezt a kába, bágyadt, ernyedt állapotot. Ahogy csak nézek ki a fejemből. Megfizetem az árat, amiért tegnap piáltam. Mert mindennek van ára. A piálásnak a másnap, meg a rádöbbenés, hogy mennyi marhaságot hordhattál össze esetleg vadidegenek előtt. Szerencsére nem mindenre emlékszik az ember.
Igazából nem akartam ennyire leépülni. Csak négy sört vittem. Aztán előkerült valahonnan egy fél üveg mézes-paprikás vodka. Kizárt, hogy ezt megigyam – mondtam. Talán egy kis paradicsomlével és borssal? Úgy már jöhet! Az ötödik után nem számoltam. Egy-egybe volt keverve. Felespohárba, hogy csusszanjon. Tartom magam ahhoz, hogy a longdrinkeket egy-egybe érdemes inni. Például egy deci vodka, egy deci vérnarancs. Vagy egy deci bacardi, egy deci kóla, és a többi. Ami még említésre méltó, hogy lefejeltem egy ajtófélfát. Röhögtem is, hogy ez meg fog látszani. Igazam lett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.