Még nem érzem a véget. Az a baj, hogy nem tudok lazítani, mert eddig is minősíthetetlen volt a munkám. Nincs már hova leadni! Sorra látogatnak a munkatársaim, hogy: mi lesz? Meg miért? És hogy meddig? Válaszolgatok szépen kulturáltan. Van azaz érzés, amikor már csak negyed óra van vissza a munkaidőből és fészkelődsz, meg rámolsz és zabszem van a fenekedben. Én szerintem így fogom érezni magam két héten át.
A mai nap apró fénypontja a reggeli Kázmér és Huba adag volt a Metropolban. Leírom, mert így is érthető, képzeljétek hozzá a klasszikus erdei hátteret és a kissrácot a tigrissel, ahogy sétálnak!

„Tegnap apu elment keménykötésű könyvet vásárolni. Azt mondta, hogy a változatosság kedvéért hosszú, tartalmas és gondolatébresztő művet akar olvasni, erős, igényes kiadásban, hogy később is elővehesse majd. Aztán hozzátette, hogy készpénzzel fogja kifizetni a könyvet, hogy ne tudják lenyomozni a vásárlást és kihasználni az érdeklődését kereskedelmi célokra.”

„Apukád kézzel - lábbal tiltakozik a haladás ellen…”

„Szerinted lehet, hogy az anarchisták is így kezdték?”

És most tortát fogok enni!

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.