Történtek dolgok a napokban, van miről írni. Ívi beavatkozáson esett át, egy makacsul benőtt köröm miatt. Az ideáig vezető út igen rögös volt, és akkor most ezt ki is fejteném bővebben. Ott kezdődött, hogy már hetekkel korábban kínozta a fájdalom, néha sántikált is, viszont tanácsaim ellenére hanyagolta az orvosi segítség igénybevételét. Ezen a csütörtökön felhagyott az ellenállással, meglátogatta az itteni háziorvosunkat. Jó fej nő az asszisztensével együtt, talán van egy pici elmebaja, de itt kinek nincs, nem? Tehát a nő azon nyomban elküldte Ívit sebészetre. Hatalmas para, de meg kell csinálni. Már ott voltak, hogy az a paraszt sebész elkezdi trancsírozni, mire a nővérke megkérdezi – jönnek magáért vagy hozott papucsot? A válasz "nem" volt a kérdés mind két részre. Akkor sztornó. Jó hír, hogy így legalább pénteken el tudtam kísérni, meg hogy most nem egy hentes végezte a beavatkozást, hanem egy megint csak jó arc sebész, aki röhögött az előző diagnózis idézem „terminus technikus” –án. Jött az érzéstelenítés, az ömlő vér, ebbe nem mennék bele jobban, én bent se voltam. Kis rosszullét a vérveszteségtől, majd hazasántikálás tripla zoknival és papuccsal. Tegnap voltunk kontrollon, pont mikor leesett egy jó tíz centis hó. Kötéscsere – másik, de ismételten jó fej doktornál - holnap már elég lesz egy sebtapasz. Az egész történet nyeresége, hogy van a háznál erős fájdalomcsillapító és egy igen gonosz fájdalomtól szabadul meg Ívi.
További vezető hírem, hogy beszereztem e Fables 91. számát. Megérte. Nem fejtem ki, mert ha jól sejtem, nagyon nem érdekel senkit rajtam kívül.
Most éppen Bad Religionnal aljasítom magam... Itt volt egy kis szünet az írásban, mert harcokat vívtam Riglivel az ágy feletti uralomért. A csatát megnyertem, a háború még folytatódik.
Mai programom szaladgálás. Kell jegyeket vennem haza Ívinek és magamnak (egyiket a Délinél, másikat a Keletinél, miközben a Nyugati van hozzánk legközelebb). Be kell vásárolnom az ebédhez, meg Ív akar csinálni a holnapi céges ünnepségére csirkesalátát. Ma nézegette a recepteket, és talált egy olyat, hogy a hozzávalóknál oda volt írva „1 db salátakeverék” – erre ő: „Na, szégyelld el magad.” – piros x.
Ajándékvásárlással keményen le vagyok maradva, a mai napon ebben is lépnem kell, mert ha minden igaz, a jövő hét eleje a túlórákról fog szólni – nem haladunk a projekttel.
A végére írnék egy nagyváros-életérzés-bekezdést. Amikor felköltöztem, úgy voltam az alvilággal (aluljárók, metróállomások), hogy szeretem, mert legalább látok érdekes figurákat. Hát, kibaszottul tévedtem. Ahogy tegnap munkába metróztam és körülnéztem, rájöttem, hogy nincsenek itt érdekes emberek. Mindenki olyan hétköznapi, mint mindenhol máshol és én is csak egy seggfej vagyok közülük. De ettől még szeretem az alvilágot, lehet, csak azért, mert alvilágnak hívom, meg mert ide alá kell szállni. Jobban belegondolva láttam már pár érdekes dolgot. Pontosabban hármat. Volt egy nagyon drogos figura, aki minden tünetet hozott: Kinyúlt kötött pulcsi, szakadt farmer, borosta, szemüveg, remegő láb, orrpiszkálás. Ilyet csak filmekben láttam. Volt a Nyugati alvilágban egy fiatal prédikátor karizmatikus hanggal, gitárral és ütős szónoklatokkal. Jól nyomta, szerintem valami szinkronszínész főállásban. Vagy mellékben, nem tudom. A legjobbat a végére hagytam. Ívi is ott volt, amikor találkoztunk Vele. Öreg faszi, jó kondiban, egyenes háttal. Rajta félhosszú kabát, svájcisapka, ujjatlan bőrkesztyű és volt nála egy sporttáska is. Igen. Szerintünk is. A kevésbé vizuális alkatoknak azért elmondom. Egy bérgyilkos, aki nyugállományból tér vissza. Egy utolsó meló. Halálos. Követni akartam, de más dolgunk volt, meg nem szabad játszani a tűzzel gyilkossal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.