Többen jelezték, hogy nem nagyon írok ide semmit. Oké, egy ember szólt, de akkor is. Nekem ez már elég ahhoz, hogy leírjam, mi újság van. Ehhez nézzük meg, mi történt eddig 2013-ban.

Dobtunk egy erős elő szilvesztert, ahol úgy álltunk a dologhoz, hogy oké, ezzel letudjuk. Hát letudtuk. Szilveszter éjjelére se erőnk, se kedvünk, se májunk nem maradt. Csendes evős-ivós estét tartottunk.

Aztán január végén megtartottuk a szokásos össz-születésnapi házibulit. Sokan eljöttek idén is, voltak meglepetés vendégek és hát tényleg egy apokaliptikus valamire sikerült. Megint. Legalább is számomra. Nagyon elbasztam. Egy rakás olyan arc eljött, akiket nem látok túl sűrűn és el akartam velük beszélgetni, hogy mégis. Talán el is beszélgettem velük, csak sajnos semmire nem emlékszem. Rengeteget és rengeteg félét ittam. A pia kiütéssel győzött. Később hallottam olyan legendákat, hogy volt, amikor valakivel zsinórban, percek leforgása alatt legurítottam három bechert. És ez csak egy alkalom. Közben volt minden más is. Voltam már párszor másnapos. Töltöttem már úgy el napokat, hogy estig hányok és nyöszörgök. Ájultam már el másnaposságtól. Nem egy fogadalmat tettem, hogy „soha többé nem iszok”. De ez valami brutális volt. Tényleg, ez volt eddig a leg. Mondanám, hogy mélyen spirituális élmény, de csak szimplán kurvaszar volt.

Ezen felül természetesen voltak még kisebb-nagyobb poharazások, csak a szokásos.

Munkában folyamatosan változik a helyzet. Emberek mennek el, feladatokat osztanak újra, aminek általában az a vége, hogy új dolgokat bíznak rám. Sokat tanulok, nagyon szeretem. A fizu sajnos még mindig kritikán aluli, de tényleg szeretem a munkám és ez nagyon sokat számít.

Felmondott az illető (ostoba, rosszindulatú, együgyű, inkompetens, képzetlen, kotnyeles, dilettáns, üldözési-mániás tapló), aki pokollá tette Évi életét. Most teljesen átszellemülten kérdezgeti, hogy „nem is kell felmondanom?” meg „lehet, hogy én is szeretni fogom a munkám?”. Valószínűleg igen. Szóval örülünk.

Itt a tavasz… Végre. Újra felfedeztük az erkélyünket és pénteken már a koszlott bőrkabátomban mentem dolgozni. Kivirul az ember lelke. Évi nyakig van a tavaszi nagytakarításban, én addig kitartóan olvasok, fekszek, gép előtt ülök, satöbbi. És ha a tavasznál tartunk, elkezdtünk futni, mert az nem állapot, hogy mire felérünk a harmadikra, lihegünk, meg szúr az oldalunk. Heti két alkalom a terv, nem régóta csináljuk, de érezhetően egyre többet és többet bírunk. És találtunk tőlünk 100 méterre egy futópályát, szóval már semmi nem állhat az utunkba. Eleinte azt hittem, hogy utálni fogom, de most már úgy vagyok vele, hogy várom, hogy menjünk.

Rixi gyönyörű, pici, egészséges, aktív, rossz. Egy irdeg az egész lény.

Most akkor ennyi, remélem, nem hagytam ki semmit. Ha igen, akkor azt legközelebb. Mert lesz legközelebb, ígérem, nem kell megint három és fél hónapot várni. Talán megint dobok valami véleménnyel összerázott fikciós dolgot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.