Sajtóközlegény

2009.12.15. 22:34

Most… most akkor miért van az, hogyha valamit mondok, akkor pár nap múlva – ha nem azonnal - az élet úgy alakítja, hogy egy marhaságnak vagy abszolút kreténségnek tűnjön. Tehát most hivatalos sajtóközleményt adok ki:

Én, mint a blog értelmi szerzője teljes mértékben elhatárolódok minden vágó- vagy egyéb eszközzel elkövetett erőszakos cselekedettől. Amennyiben rendelkeznék egy közelharci támadó fegyverrel, teszem azt egy karddal, kizárólag mitologikus lények ellen vetném be és ez alatt értem a kortárs kultúra által létrehozott modern mitológiák egyik meghatározó motívumát a zombikat is. Ebbe a fajta harcba is kizárólag önvédelmi célból bocsátkoznék, hisz ki tudja, lehet, hogy a valóságban a zombik nem is akarnak agyakat enni, hanem inkább szeretik a rántott sajtot tartárral és vegyes körettel. Meg talán nem csak hörögni tudnak, hanem például igen hangulatos beszélgetéseket folytatnak a neoklasszicizmusról és a szélerőművek szélesebb körű felhasználásáról, miközben a háttérben Brahms szól. Meg lehet,  azt is szóba hozzák, hogy milyen szerepet vállalhatna Obama a közel-keleti rendezésben.

Viszont komolyra terelve a szót, szörnyű dolog történt a napokban Salgótarjánon. Szomorú, hogy ilyen állatok szabadon kószálnak. Nem szeretném, hogy velem, vagy valakivel, akit ismerek ilyesmi történjen. Sőt senkivel ne történjen ilyen soha!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandokanagyvarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr231601014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása