Valaki mesélte, hogy a Lovasi könyvben Lovasi úgy nyilatkozik a Kispál és a Borz feloszlatásáról, hogy nem kellett volna. Nem kellett volna, mert csak felhajtás van vele, meg ha mégis koncerteznének, akkor persze vicc az egész. Simán nem kellett volna ezt így kimondani, hanem csinálni a dolgukat, maximum nem írnak több lemezt, meg évente 2-3 koncert, aztán jónapot.

Valahogy ez a helyzet a blogommal is. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni a bejelentést, hogy nem írok ide többet és takarékban üzemelek. Ha évi két bejegyzés lesz, akkor annyi lesz. 20-30 év múlva azokat is milyen jó lesz visszaolvasni. Ezért vegyesen írok kis hétköznapi aktualitásokat és hatalmas sorsfordító változásokról. Plusz kis észrevételek, vélemények, ami épp eszembe jut, amikor van mondandóm. Például hogy észrevettétek már? A széles emberek sok helyet foglalnak a járdán. Oké, ez rendben van. És lassan is mennek. Persze, ezzel sincs gond, érthető. De az már kevésbé érthető nézhető el, hogy a járda mértani közepén haladnak. Direkt, nehogy elmehessünk mellettük, amikor sietnénk munkába? Vagy van valami különösebb oka? Esetleg véletlen?

Tegnap végeztem a Bojack Horseman 2. évadával. És annak ellenére, hogy állatkák (és emberek) mókáznak benne, inkább drámai és szomorú sorozat, mint vicces. És nem úgy szomorú, hogy meghal ez/az, hanem a dolog hétköznapibb módján. Annak ellenére, hogy a „gondtalan” celebek világába nyerünk betekintést, ők is azokkal a problémákkal és krízisekkel küzdenek, amikkel az átlag Józsefek. Boldogságkeresés, kiteljesedés, önmegvalósítás, célkeresés, társkeresés, kapcsolatok. Van benne pár nagyon para meglátás (nem szó szerint idézek, de nagyjából):

• A boldogság titka nem az élet értelmének keresése, csak kösd le magad kis hülyeségekkel és végül úgyis meghalsz.
• Boldog vagyok, az esküvőm volt életem legboldogabb napja. Csak mit várunk még az élettől, ha túl vagyunk a legboldogabb napon?
• Ha megkapod a szerepet boldog leszel? – Egy darabig. – És ha átmész New-Yorkba? – Egy darabig akkor is boldog leszek talán…
• Hiszed, hogy jó ember vagyok… legbelül? – Nincs olyan, hogy legbelül. Az vagy, amit teszel. – Ez elég lehangoló.
• Kell valami, amivel leköthetem magam. Egy munka, egy feladat, iránymutatás az életben.
• Nagyszerű ház, nagyszerű karrier, nagyszerű élet, akkor ez azt jelent, mindig boldognak kell lennem?!

De azért nem ez a picsogás megy végig. Sokat mókáznak, isznak, drogoznak, abszurd és sötét humor.

• Ú, ez rossz hír. Kérek valamit, amivel felejthetek. /üveg Cianid/ Ennél azért valami könnyebbet. /üveg vodka/ Mi ez, reggeli? /üveg Abszint/ Ez jó lesz.

Plusz nagyon szar, de egy fél mosolyra jó állatos szóviccek.

Nem mondom, hogy megváltoztatta az életem és most ezek szerint fogok élni (ami azért is lehetetlen, mert nem mondják meg, hogy hogyan is kéne). Az ilyent mindig neccesnek éreztem, amikor valakinek egy szórakoztatóipari termék (együttes, film, könyv, stb…) alakítja ki a teljes hozzáállását a világhoz. Ezek mind kis hatások, amik formálnak minket nagyobb vagy kisebb mértékben. Minden hozzánk ad egy keveset, amik bennünk tovább alakulnak a korábbi hatásoknak köszönhetően és a végén a nagy összességből leszünk mi. Akár az étkezésnél, itt is fontos, hogy változatosan és bőségesen vegyünk magunkhoz „táplálékot”, és ne kárhoztassuk magunkat valami hülye, egyhangú diétára (igen, rád nézek Biblia).

Szóval, ha a BoJack Horseman nem is életem sorozata, de remek huszonötperceket ad és sokkal több gondolkozni valót.

A BoJacket csak azért hoztam fel, mert csak annyit akartam írni, hogy Évi tegnap elrángatott mellőle, hogy sétáljunk az erdőben. (Aztán ez lett belőle).

Szóval Évinek tegnap sikerült elrángatnia a BoJack elől, nagyon szép őszi délután volt. Elmentünk az erdőbe sétálni. Nem kéne bevallanom, mert akkor mindig ez lesz a hivatkozási alap a túrázáshoz, de jól éreztem magam. De leginkább az tetszett, hogy Évi milyen vidám. idézem:

„ Nézd ezeket a színeket! Ez maga az ősz bassza meg!”

És találtunk gyönyörű, hatalmas őzláb gombákat, amiket be is faltunk kirántva. És tényleg azok voltak, mert még életben vagyunk. Jó hétvége volt ez.

Végül még egy (talán) „sorfordító változás”. Pár hete felmondtam megint. Holnap lesz az utolsó munkanapom az Oktatási Hivatalnál. Utána csapatépítő tréning és hétfőn kezdődik a négy hónapos junior fejlesztő képzésem, aminek végén remélhetőleg egy új karrier, hasznos tudás és hivatás fog várni. Ez a terv, aztán meglátjuk. Nagyon lelkes vagyok, akarom csinálni és úgy érzem, képes is leszek rá. Viszont azt mondták, hogy kemény lesz, rengeteg házival, hétvégi és esti tanulással, kódolással, nagyon oda kell tennünk magunkat. És ezt szándékozom tenni. Úgy képzelem, hogy most négy hónapra megszűnök létezni ezen kívül. Semmi film, sorozat, könyv, képregény, piálás, buli, semmi, csak ez. Izgi lesz. Az alábbi képet ennek szellemében készítettem. Az eredeti itt található.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.