Oké. Nagyon, de nagyon szeretem hallgatni és nézni, ahogy a Videómániás Dancsó Péter szuperszar magyar Sas Tamás romkomokat aláz (a legjobb, amikor egy-egy jelenet után csak némán néz a kamerába, vagy amikor azzal kezdődik a videó, hogy a fejét fogja). Hogy mennyire kedvelem? Annyira, hogy pont 02:00 van és még mindig ezeket nézem. Nem tudom mikor kezdtem, de szerintem még bőven éjfél előtt.
Mondjuk előtte megnéztem a Train to Busan-t is, ami egy hibátlan film. Életemben először angol felirattal és teljesen értettem, hohohÓ! Koreai zombihorror, amiben olyan karakterfejlődést láthatunk, hogy a fal adja a másikat. És maradéktalanul teljesítette a két kritériumot, amit egy jó filmnek kell, miszerint:
1. Elhittem, amit látok. - pipa
2. Érdekelt, amit látok. - pipa
Hmm. Ezeket most fogalmaztam meg így először. Egy későbbi posztban majd kifejtem bővebben.
Most visszatérek a Videómániához, de aztán írok még ide.

Most már másnap délután egy óra van. Aludtam, néztem még több videómániát, de ezen kívül nem sokat tudok letenni az asztalra. Maximum ezt a posztot.
Amúgy azért csináltam ezt a zsibbasztó maratont, mert Évi lánybúcsún volt az esete, most pedig esküvői ruhákat néznek. Nem, nem mi házasodunk. Ezzel a helyzetjelentés faktort is kimaxoltam. Tudom, az ilyen posztokat kedvelitek, ezt már réges-rég megtárgyaltuk.
Ajj, tegnap este még voltak ötleteim hogy mit is akarok írni, de elfelejtettem. Szóval ez most talán ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandokanagyvarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr8612583593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LacKoLa 2017.06.14. 21:48:29

nézzél Puzsért, geci jó, ahogy ötszáz különféle módon tud oltani mindenféle dolgot, és milyen szenvedéllyel :D

www.youtube.com/watch?v=hPUQYiYeFMQ

www.youtube.com/watch?v=j5jgsaefbdk

Admiralilles · http://kalandokanagyvarosban.blog.hu 2017.06.27. 19:22:47

@LacKoLa: Ma volt alkalmam munka közben meghallgatni ezt a barbárt. Tök jó, bepörgettem vagy nyolcat
süti beállítások módosítása