Megígértem, hogy legközelebb az utazásról lesz szó. Azt szerencsére nem mondtam, hogy mikor lesz ez a legközelebb. Ezt is már meg akartam írni vagy egy hete. Most ráérek, hogy várom a gázszerelőt, aki beüzemeli a sütőnket.
Bevallom, eleinte tartottunk a napi közel két órás vonatozástól. De azért számoltunk bizonyos előnyökkel is. Vonatozni valahogy kulturáltabb. Felszállsz, leülsz, nézel ki az ablakon, olvasol, nyomkodod a tabletet. Ennyi. (Az elmúlt hetekben drasztikusan csökkent az egy könyvre jutó napok száma.) Ezt hol teheted meg egy 9-es buszon reggel? Tömegnyomor, bűz, lepra. Oké, a múltkor mondjuk egy fiatalember konkrétan beokádott a vonaton, de semmi vész. Fogtuk magunkat és átmentünk egy másik helyre. Megint egy dolog, amit nem tehetsz meg buszon.
Eddig ezt láttam munkába menet:
Összeszart csövesek, autók végeláthatatlan tengere, mocsok, lehangoló utcák.
Most ezt látom reggelente:

Panoráma/hegyek – már ha nincs köd, de az is nagyon jól tud kinézni. (Csak úgy hívom, hogy a Ködhegység.) Kutyák, cicák. Rétek, mezők. Az első napokban láttunk egy őzt az állomásnál, miközben a vonatot vártuk. Kedves idős néni, aki szembe szokott jönni, érdeklődik mindig, munkába megyünk-e. Kutyával játszó kisgyerekek. Arapapagájok és kismajmok az állatkertben, ahogy gördülünk be a Nyugatira.

És ezek a dolgok nagyon is számítanak reggel. Simán megéri.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.