Van egy történetem. Általános iskolások voltunk még, amikor az egyik nyári szünetben Laci mini-naplót vezetett. Kapott vagy talált egy apró füzetkét, tényleg nagyon picit, pár centis volt az egész és abba írta, melyik nap milyen idő volt, mi történt. Még smiley-kódok is voltak: jó nap, rossz nap, unalmas nap, semmilyen nap. Természetesen itt is bekövetkezett az, ami a naplókkal és blogokkal gyakran megesik. Nincs téma. Miről lehet írni, ha minden nap az előző nap másolatának másolata? Leírta folyamatosan, hogy „Ma sem történt semmi”. Strandolás, jó idő, semmilyen nap. Aztán az egyik beírás valahogy így nézett ki:

Ja, elfelejtettem megírni, hogy két hete kaptam egy kiskutyát. Smitty a neve. Már egy dalt is írtam róla:

„Mert! Ő! Egy! Zsemleszínű kiskutya
Egy drágalátos kiskutya”

Azért meséltem el a fenti esetet, mert nagyban összecseng jelenlegi helyzetemmel:

Elfelejtettem megírni, hogy lassan egy hónapja elköltöztünk Budapestről, sőt, ezt már két és fél hónapja elhatároztuk. De persze nem írtam, mert mindig kiment a fejemből. Hogy teljesen máshova jövök haza és teljesen más szobában ülök minden este. Van ez így.

Amit tudni kell: Mindig is gondolkoztunk egy kertes házba költözésen és ez most is csak hétvégi ábrándozás lenne, ha nem jött volna szembe egy kedvező lehetőség. Bátrak voltunk, belevágtunk. Budapesttől egy órányi vonatozás, ami azért kényelmesebb, mint reggeli csúcsban negyed óra a 9-es buszon.
Kedves kis házikó, kerttel, hátsóudvarral, kilátással. Van nappalink, hálószobánk, étkezőnk. Van asztalunk, amit vacsoránál körbe tudunk ülni. Lehet, ezek nem nagy dolgok, de 5 év budapesti garzonozás után ez az, ami leginkább számít. Tér. Rengeteg. Tud futni reggelente a tekintetem messzire, nem ütközik neki a falaknak. Felástam már a veteményest tavaszra. A kisházból szedtem hozzá eszközöket. Mer az is van. Amúgy szokjuk még a helyet, de egyre jobban alakul, de most is szoktam még keresgélni egy-egy villanykapcsolót, vagy hogy mit hova pakoltunk. De már egész jól belaktuk és kezd kialakulni az új életritmus.
A házhoz járt egy cirmos cica is. Úgy hívják, hogy Cica. Neki előkerült egy gyermeke a hetekben. Az ő neve Kiscica. Kedves mindenki.

Most első szuszra ennyi. Bocsánat, ha csapongó voltam, de sok a mesélni való. Legközelebb elmondom, milyen az utazgatás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.