Most Flashezek. A népszerű képregénykarakter az egyik Igazság Ligája epizódban elejtett egy olyan beszólást, hogy valamikor leült öt percre és kialakította a véleményét a világról, vallásról, politikáról. Az ő szuperképessége az, hogy nagyon gyors. Gyorsan is gondolkozik. Ami nekünk öt perc, az nála heteknek, akár hónapoknak is tűnhetett. Szóval megtehette, hogy egy ültő helyében szilárd álláspontot alakítson ki. Nekem nincs szabad pár hónapom, de azért megpróbálom a vallás és hit témakörében. Természetesen van már kialakult véleményem, amit sok-sok hatás formált. Most leírom pár perc alatt, hogy letudjam én is az ilyesmit és akkor nem kell meddő vitákba belefolynom, elég átküldenem ezt a linket.

Kezdjük ott, hogy hiszek felsőbb hatalmakban. Nem Istenben, hanem valamiben, ami hatalmasabb nálunk. Azt nem hiszem, hogy az a valami hozta létre a világmindenséget. Inkább úgy képzelem el, mint ahogy egy ember viszonyul a hangyafarmhoz. Van egy közegben és létrehoz egy kisebb közeget kisebb létformáknak. Ez a magasabb létforma vagy figyel ránk, vagy nem. De abban biztos vagyok, hogy nem akar kibabrálni senkivel, aki vasárnap húst zabál, vagy aki nem gyón rendszeresen.

Egyszerűen nem hiszem, hogy egy ilyen hatalmas erővel rendelkező valaki ennyire kicsinyes legyen és ennyire ne legyen más dolga, mint azt kukkolni, hogy én kivel mit csinálok házasságon kívül.
A Bibliát például primitív törzsi hiedelemnek tekintem. Eddig egyetlen hibás érvet hallottam, amivel a valódiságát bizonygatták. A világunk léte. Az lenne a bizonyíték arra, hogy a Biblia minden szava igaz? A világ léte miért ne lehetne bizonyíték bármely más teremtésmítoszra? És ha szigorúan vesszük, a Nagy Bumm elmélete is egy teremtés mítosz. Én inkább nem zárnék ki semmit a szórásból, csak azért, mert ebbe a korba, erre a helyre születtem. Lássuk be, ez ostobaság lenne.
Tegyük fel, hogy amit a katolikus vallás mond, igaz. Ezek szerint, aki nincs megkeresztelve, vagy nem hisz abban a teremtőben, akit ők hirdetnek, örök kárhozat jut. Ez így nem fair. Mi van azzal a kissráccal, akit a születő Iszlám Állam szívébe dobott le a gólya? Megnézném, ott hogy érvényesül egy misszionárius, vagy prédikátor. Tehát az embernek esélye sincs.
Ha ez így van, akkor az egy igen hülye rendszer és köszönöm, nem kérek belőle. Viszont van egy közös pont a vallásokban, sőt, úgy gondolom az emberi génekbe van ez belekódolva, mégpedig az aranyszabály. „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.” Erre mindenki rájön, tanítástól függetlenül. Az más kérdés, hogy nem fogadják meg. Elnyomja más, ami a génjeikbe van vésve, vagy amit látnak, hallanak. De a döntés végső esetben a kezünkben van.
Én például jó embernek tartom magam. Teljes életet élek. Próbálok jót cselekedni, nem hibázni, de csak ember vagyok, megbotlok. Szerintem nem vagyok képmutató, nem úgy mint a templomba özönlő vén rasszista nyanyák. Van, akit szeretek, van, aki viszont szeret. Vannak barátaim, dolgozok, hogy vigyem valamire, vannak közép és hosszú távú terveim. Szeretek szórakozni. Szeretek jó könyveket olvasni, jó filmeket nézni, olyan zenét hallgatni, amiket egész nap szívesen dúdolok.
Ez ne tetszene annak a magasabb rendű valakinek? Nem fér a fejembe, hogy hol akasztja meg a nagy tervet, hogy mi nem tetszik egy felsőbb és bölcsebb lénynek abban, hogy én így élek. Mi a baj azzal, ha Hellboyt olvasok, vagy ha néha kiszalad a számon egy „basszameg”? Ezek ennyire számítanak? Hogy miért fáj az annak a valakinek, ha egy tibeti szerzetes a hegyekben tölti az életét elmerengve a világ működéséről és az újjászületésről? Hogy mi a problémája egy ateista sci-fi íróval? Hogy mi a probléma azzal, ha két férfi vagy két nő kölcsönösen szeretik egymást?

Ha van valami kiszavazó show, és a kárhozat jut nekem és sokmilliárd velem egy cipőben járónak, csak azért, mert nem hiszünk valamiben kétes bizonyítékok, mendemondák valamint irtózatos logikátlanságok és ellentmondások hatására, mindannak ellenére, hogy alapvetően jóemberek vagyunk, akkor az a valaki, aki így dönt rólunk, egy orbitális seggfej.
És ha most azon sértődik meg, hogy feltételesen seggfejnek neveztem, akkor még nagyobb seggfej. Ezt is feltételes módban mondom. Ha nem így van, ne vegye magára.

Végezetül belinkelek egy novellát (Andy Weir: The Egg). Na, ennek van értelme. Hogy hülyeség és nem igaz? Csak annyira, mint a Biblia. Le van írva. És tényleg nem tudsz belekötni. Plusz pont, hogy az aranyszabályt itt is megtalálod.

„Minden alkalommal, amikor valakinek ártasz, saját magadnak ártasz. Ugyanígy, minden kedves cselekedetedet is önmagaddal követted el. Minden boldog és szomorú pillanat, amit bármelyik ember megtapasztalt vagy meg fog tapasztalni, azt te tapasztalod.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandokanagyvarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr586674485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása