Minek foglalkozok vele? Hiszen pont arról van szó, hogy nem számít. Nem fontos, nincs jelentősége. Az lenne a normális, ha egyszerűen nem vennék róla tudomást. De nem tudom nem felhúzni magam rajta. Olyan ez, mint egy kavics a cipőben. Apróság, de megvonaglik az arcod, amikor sétálsz és nézed a kirakatokat. Igen, a divatról van szó. A divatról, amiről nem tudom, mi a létjogosultsága azon kívül, hogy nagy üzlet és egy csomó ember egész szépen megszedi magát rajta. Nem csoda, tuti üzlet. Egy mesterséges igényt keltenek, amit aztán kielégítenek nem olcsón. Olyan ez, mint amikor az autógumis szögeket szór szét az úton, vagy a gipszkereskedő eltöri a lábad. Jófej dolog, mondhatom.
Oké, az ember nézzen ki valahogy, nincs azzal baj. A szaggatott póló 800 dollárért már egy picit para. Vagy az, amikor valakire minden szart ráaggatnak, kizavarják a kifutóra és rámondják, hogy művészet. Hagyjuk már!
Nemrég olvastam Aldous Huxley Szép Új Világát. Abban úgy kondicionálják az embereket, hogy vásároljanak minél többet, költsenek, ezzel is pörgessék a gazdaságot. „Nem kell nekünk tű meg cérna, új ruhákat veszünk még ma.” Vagy „ha sokat öltesz, keveset költesz”.
Ezt érzem, amikor divatról van szó. Valaki kimondja, hogy ez meg ez már nem divat. Ergo cseréld le a teljes ruhatárad negyedévente. A megoldás: Le kell szarni őket és nem foglalkozni vele, mit ugatnak. Mert lássuk be tényleg nem számít semmit.

Kik nem foglalkoznak a divattal? Tudtommal a tudósok, orvosok kutatók nem arról híresek, hogy a divatlapokat lapozgatják, az új trendeket figyelve.
Apropó! Szerintetek mi a legfontosabb szakma, amire az egész társadalmunk, sőt az életben maradásunk épül? Ami nélkül semmi nem lenne? Pontosan. A mezőgazdaság és állattenyésztés. Mondhatod, hogy nem, mert te a boltban szoktad a kaját venni. Mondd bátran, szólásszabadság van, szabadon lehetsz ostoba.
Egy felmérés szerint a második legfontosabb terület a szemétszállítás (reális, ha figyelembe vesszük a városiasodott életmódot), a harmadik pedig a feldolgozó ipar (hentes, pék, stb…).

Na ők mind azok, akik úgyszintén nagy ívben leszarják, hogy mik a 2014-es tavasz színei, vagy mik a legújabb bikini trendek. Tehát kijelenthetjük, hogy általában véve, akik csinálnak valamit, amitől működik és fejlődik a társadalmunk, tesz a fashionre.
Na de kik azok, akik közvetve ételt raknak a modellek, stylistok, divatguruk családjának asztalára. Nem sok jut eszembe, csak az olyan emberek, akiknek nincs dolguk vagy igazi problémájuk. Mint az agyatlan gyermeklelkű polgárok a Szép Új Világban. Jelenlegi társadalmunkra levetítve a gazdag háziasszonyok és a civilizációnk salakanyaga, a celebek. Innen is látszik, hogy milyen fontos, hogy mi a trendi, mik az új fashion irányzatok és kik az igazi fashion hero-k. Fashion heroes – ezt a kifejezést mostanában hallottam vagy olvastam, már nem tudom, de ez volt az utolsó csepp a poharamban, ami miatt megírtam ezt a bejegyzést.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandokanagyvarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr445864136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maria Hajdu 2014.04.03. 08:30:08

Némely eszetlen ifjoncok viszont hülye tetoválásokat "varratnak" magukra, merthogy az a menő...
süti beállítások módosítása