Reggeli para

2013.05.16. 19:55

’Senki sem láthatott be. De ha beláthattak, akkor sem érdekelte őket, hogy éppen vallatnak valakit. De biztos nem láttak be. Az ilyen kocsiknak sötétített az üvege, hiába látszik csodásan minden, ami odakint van, befele biztos, hogy senki sem lát. Nagyon szeretne most odakint lenni. Inkább, mint bent.  A gondolatmenetből egy maflás zökkentette ki. Eddig is tudta, hogy nagy szarban van, de a fizikai kontaktus csak valósabbá tette az egészet. Valószínűleg ezért ütötte meg az a gorilla. Látta, hogy kifele bámészkodik, nem ide figyel. Nem a főnökre.
- Hé! – bőgte a batár.
- Ne, Lúciusz. Ne zaklasd a vendégünket – dorombolta a főnök. – Hadd gyönyörködjön az éjszakai utcákban! Néha mindannyian szeretünk elmerengeni. Tudjátok, hogy én most min merengek? - Mindenki tanácstalanul megvonta a vállát.
- Hogy megpróbáltad átbaszni az agyamat! – üvöltötte, ahogy csak bírta. Még az autó is rándult egy pillanatra.
- Hoppá, úgy tűnik, hogy ezt a sofőrünk is meghallotta – váltott vissza társalgási színre. – Attól tartok, hogy ma este még nagyon sok mindent fog hallani. – Majd kéjes mosollyal egy apró tárgyat húzott elő a zakója zsebéből. Amint megcsillant rajta a belső világítás fénye, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy mi az a tárgy. Egy szivarvágó.’

Ma reggel munkába menet láttam valamit a földön. Nagyon emlékeztetett egy emberi ujjra. Nem hiszem, hogy az volt, mert ez mégsem a helyszínelők, hanem a reggeli munkába menés, de nagyon úgy tűnt. És volt mellette valami vörös paca is. Nem volt kora reggel erőm, hogy megálljak vizsgálódni. Mindenesetre van egy milliomod százalék esélye, hogy az mégis egy ujj volt. Holnap megnézem… gondolom már nem lesz ott.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandokanagyvarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr675303663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása